Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A szabályozási munkálatok megkezdése (1846—1848) - A Tiszavölgyi Társulat

A harmadik nagygyűlés idején 1847. márciusában az alábbi társulatok működtek: 1. Beregi, 2. Szatmári, 3. Felsőszabolcsi, 4. Alsószabolcsi, 5. Ungi, 6. Zempléni felső, 7. Bodrogközi, 8. Hegyaljai. 9. Hevesi, 10. Békési, 11. Csongrádi, 12. Jászkún kerületi és 13. a Bácsi Társulat. Látható tehát, hogy a Tisza-szabályozás megindulásakor Széchenyi meszszemenően gondoskodott a munkálatok tervszerűségéről és a kivitelezés megfelelő ellenőrzéséről. A társulatok csak a központi választmány jóváhagyása után és a nyolc vízszerkezet (áliami hivatal) felügyelete alatt kezdhettek a kivitelezéshez. Ez biztosította volna a (társulati) töltésezés és (az állami) mederszabályozás párhuzamosságát, valamint a munka során szerzett tapasztalatok hasznosítását, a tervek szükséges fejlesztését, módosítását. Az ármentesítési és mederszabályozási tevékenység koordinálása érdekében kívánta Széchenyi azt is, hogy a legfelső műszaki irányítás egy kézbe kerüljön: az állami hajózási felügyelő (Vásárhelyi, majd utóda Keczkés Károly) korábbi hivatali beosztásában megmaradva látta el a Társulat főmérnökének teendőit. A legnagyobb gondot a munka anyagi eszközeinek biztosítása jelentette. A korszerű megoldás, amit többen — pl. Lónyai Menyhért is

7 — javasoltak: kölcsön felvétele a szabályozás megvalósítása érdekében, Magyarország tőkeszegénysége és a hitelviszonyok rendezetlensége miatt nem bizonyult járható útnak. A munka megkezdéséhez szükséges összegnek is csupán egy részét (400 ezer frt-ot) s azt is csak Széchenyi személyes közbenjárásával sikerült megszerezni a Rotschild, Sina és Eskeles bankházaktól. Széchenyi biztosította — az országgyűlés intézkedéséig nülkülözhetetlen — állami segítséget is. Megnyerte az ügynek a kancelláriát és ezen keresztül a kamarát és az uralkodó támogatását is. Ebben az összefüggésben válik érthetővé miért hangsúlyozta annyira az ármentesítés és mederszabályczás elválaszthatalanságát, műszaki egységét: így akarta biztosítani a kormány részvételét a munkában. Érvelése a kancelláriának a kamarához intézett átiratában is felbukkan : „Nem tanácsos a Tisza-szabályozás egész költségét az érdekelt földbirtokosok vállára rakni, mivel ez a folyó fő kereskedelmi és közlekedési útvonala az országnak. A kincstár különösen a sójövedék már azért is hozzájárulhat a költségekhez, mivel a máramarosi só útja a Tisza szabályozásával megrövidül s így a sójövedék is hasznot húz ebből."

8 A kamara elég szűkmarkúan mért — évi 100 ezer forintos hozzájárnianak engedélyezése mellett az uralkodó V. Ferdinánd, maga is vállalta a munka segélyezését — egyszeri 100 ezer forint erejéig. Vonatkozó leirata 1846. márc. 26-án, vagyis a Vásárhelyi-féle terv benyújtását követő napon kelt. Ebben értesítette a nádort, hogy ,,a Tiszavölgyi Társulat üdvös céljainak sikeresebb elérése érdekében" és „saját kincstárából" két évre összesen 100 ezer frt segélyt ad, a kamarai sóalapból pedig a munkálatok egész tartamára évi 100 ezer frt-ot engedélyez.

9 így a munka megkezdésekor — a fent említett kölcsönnel együtt — az első évre összesen 550 ezer frt állt rendelkezésre. A munka folytatásához szükséges pénzt az érdekelt birtokosok oly módon biztosították, hogy minden belajstromozott ártéri hold főid után négy év alatt 1 frt (vagyis évenként 15 kr.) befizetését vállalták a Társulat pénztárába, s erről kötelezvény adtak.

10