Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A szabályozási munkálatok megkezdése (1846—1848) - Széchenyi István — a Tisza-szabályozás szervezője

Széchenyi ugyanakkor jól látta, hogy a hatalmas — egy egész országrészt érintő, tehát országos érdekű — feladat megoldásában nem építhet a megyékre, a feudális maradiság és partikularizmus fellegváraira, s nem számíthat az öncélú politizálásba merülő és tehetetlen országgyűlésre sem. Sőt — mint az al-dunai tapasztalatok megmutatták — alig számíthat magára a kormányra is: „sem egyiknek, sem másiknak — írja — ha így lehetne mondani, nem ég a dolog eléggé a bőrére . . ."

4 Ezért kereste a megoldás lehetőségeit az akkor kialakuló új szervezeti formában: az érdekeltek önkéntes társulásában, hogy azután a társulat(ok) számára már csak az országgyűlés és a kormány támogatását kelljen biztosítania . . . (i. m. 6—7. p. stb.). Felismerte, hogy a korlátozott hatású megyei ármentesítő munkálatok ideje éppúgy elmúlt, mint ahogy az állami vízügyi feladatok is túlnőttek a korábbi (kamarai) folyószabályozási tevékenység körén. Persze a vízügyi igazgatás szervezete, hatásköre és általában a vízügyi politikai szemlélet kevéssé tartott lépést a feladatok fejlődésével. A kivezető utat az általános gazdasági haladás és a polgári átalakulási törekvések hatását tükröző társulati forma kínálta, melyet Széchenyi szinte egy új korszak előhírnökeként üdvözölt. E társulati formának már a hazai vízszabályozások terén is voltak némi előzményei és tapasztalatai, sőt — bár kezdetleges formában — jogi alapjai is. Az 1807:XVII. tc. ugyanis — valójában a már Werbőczy által kodifikált ősi szokásjogot felújítva és továbbfejlesztve — a kényszertársulásra vonatkozó intézkedéseivel lehetőséget teremtett a társulatok létrehozására. A törvény alapján 1811-ben alakult Sárvízi Nádor-Csatorna Társulatnak az 1825. évi országgyűlés elé terjesztett beszámoló jelentése nemcsak a vízimunkálatok jelentőségére hívta fel a figyelmet (mint arról Széchenyi ,,Hitel"-e is tanúskodik), hanem a társulás gondolatát is széles körben népszerűsítette. A reformkori társulatalapítások során jöttek létre 1843-ban és 1844-ben a már említett zempléni és beregi egyletek — a későbbi Tiszavölgyi Társulat első tagjai. Széchenyinek a megyék gyakran öncélúvá merevedő s az osztályérdekeket leplező ellenzékisége és maradisága elleni küzdelme ebben az esetben is a nemzeti haladást szolgálta. A kérdés leegyszerűsítése lenne, ha — a hagyományos sablonoknak megfelelően — vízügyi politikájában is a nagybirtok felé való tájékozódást keresnénk. Hiszen éppen ellenkezőleg a felsőtiszai nagybirtokosokkal szemben harcolta ki a közérdekű — sőt elsősorban az alföldi parasztvárosok: Szeged, Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely stb. érdekeit szolgáló! — egységes Tiszavölgyi Társulat létrehozását. Vagyis ebben az esetben is messze túllátott a főurak korlátolt osztályszempontjain, a nagybirtok fejlesztésének közvetlen érdekein, s az általános nemzeti haladás követelményeit tartotta szem előtt. Széchenyi vízügyi politikáját természetesen nem lehet kiszakítani általános gazdaságpolitikai elgondolásainak kereteiből, azonban ezeket sem lehet megérteni —vízügyi programja nélkül! Mint általában most is a lehetőségek vonalán kívánt haladni: mindig azokat a területeket kereste, ahol a magyar mezőgazdaság kapitalizálódása (s ezen belül a nagybirtok fejlesztése) és az ország általános gazdasági-műszaki haladása nem kerül közvetlen ellentétbe