Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 8. A vizek szennyezésének összefüggései más környezeti ártalmakkal

Az ökoszisztémák köré csoportosítható gondolatok nem újkeletűek, és már a középkorban kialakultak. Tudatosan a múlt században terjedt el a biológusok között az élőlények társulásáról alkotott nézet. A fogalom elnevezését Tansley- nek tulajdonítják, aki az életközösség élő és élettelen anyagát értette alatta.

Valamely „élőhely” (biotop) életközössége a biocönózis, vagyis az élőhelyen előforduló és ott élő lények összessége. Ezek meghatározott, jellegzetes élettérben (biotópban) élnek együtt, és egymástól, valamint a környezettől kölcsönösen függnek. Jellemző sajátosságaik:

a) megbonthatatlan egységet képviselnek az élőhellyel;

b) egymás fölé rendelt szintközösségekből állnak;

c) időben ismétlődnek, vagyis évről-évre ugyanazokon a változásokon mennek át;

d) önszabályozó képességűek, vagyis a társult fajok állandó viszonyban maradnak egymással és környezetükkel (biológiai egyensúly).

Az élethely határai nem mindig élesek, mivel az elkülönülést adott környezeti tényezők mellett az élőlények szorosabb vagy lazább kapcsolatai határozzák meg.

Az élethely és az életközösség bonyolult kapcsolatban áll egymással. Ezeket az egységeket nevezik ökoszisztémáknak.

Az ökoszisztéma alkotói között háromféle viszonyt különböztetünk meg: akció, reakció, koakció.

Akciónak nevezzük azokat a hatásokat, amelyekkel az élettelen környezet az élőlényekre hat.

Az élőlények környezetükre gyakorolt hatását reakcióknak nevezzük. A koakciók viszont egy életközösség tagjai között létrejövő kölcsönhatások. Az ökoszisztémákat még nagyobb egységekbe csoportosíthatjuk. Ezeket a nagyobb egységeket biomáknak, vagy nagy életközösségeknek nevez139