Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 6. Mérő, regisztráló, nyilvántartó módszerek és hálózatok kiépítésének kérdései

A felszíni vízkészleteink 96%-a országhatáron kívülről érkezik és területi eloszlása is kedvezőtlen, mert 70%-a a Duna rendszerében található.

A felszíni vízkészletet, a folyók, a tavak vizét általában csak olyan mértékben lenne szabad szennyező anyagokkal terhelni, hogy azok még alkalmasak legyenek a lakosság vízellátására. Ez egyébként eléggé szigorú vízhasználati kritérium és a vízminőségi osztályozásban az első osztályt jelenti, legalább évi 85 — 90%-os tartóssággal. Hazánkban a felszíni vizek osztályozása a KGST-ben meghonosodott osztályozási elvek alapján történik. Minden minőségi osztály (három osztály létezik, illetve a negyedik az osztályon kívüli minősítés) három csoportba osztott vízminőségi paraméterek határértékei alapján különül el. Ezek a csoportok: oxigénháztartás, ásványianyag-jellemzők és az ún. különleges jellemzők.

Az élővizek fentiek szerinti osztálybasorolása, amely tulajdonképpen az ún. folyóhatárértékek felállítása, határozza meg a vízminőség szabályozását. Ehhez tudni kell, hogy kezdetben a felszíni vizekbe, de ugyanígy a felszín alatti vizekbe való használt víz bebocsátásának szabályozása, bizonyos bevezetési vagy minőségi kritérium általában országos érvényű volt, amely tehát a befogadó vízhozamára és vízminőségére való tekintet nélkül, minőségi határértékeket állapított meg a szennyvízkibocsátók részére. A helyes és minden fejlett országban jelenleg alkalmazott megoldás azonban a folyóhatárértékek bevezetése, tehát az adott vízfolyás (vagy állóvíz) jellegéhez igazodó „rugalmas” bevezetési kritériumok felállítása.

Az egész rendszer, az osztálybasorolás és a bevezetési kritériumok felállítása országos vízminőség-felmérésen alapszik, amely a hidrológiai mérőhálózathoz csatlakozik. A hazánkban működő — felszíni vizekre vonatkozó — minta124