Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 6. Mérő, regisztráló, nyilvántartó módszerek és hálózatok kiépítésének kérdései

6.1. A mérésmetodika és a mintavételezés módszereinek kutatása

A környezetszennyezés elhárításának egyik jelentős lépése a szennyezettség érzékelése, valamint mértékének vegyelem- zéssel történő meghatározása. Csak eme adatok birtokában lehet nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy a rendeletekben megadott határértéket túllépték-e vagy sem, és a védelmi intézkedések is csak így tehetők hatékonnyá.

A mérési metodika (általában vegyelemzés) a mintavételi eljárás ismeretében választható csak ki. Ezért először a mintavétellel foglalkozunk.

A laboratóriumban elvégzendő vegyelemzés céljára mintákat kell venni a szennyezett közegből. Az egész eljárás eredménye ettől a művelettől függ, hiszen a nem reprezentatív minta vegyelemzési eredménye megtévesztő lehet. Ritkán kerül a vizsgálatot végző elé homogén összetételű szennyezett víz. A mintavétel módjára jól kialakult szabályok vannak olyan anyagok számára, mint az ásványok, az ércek, a szenek stb. Ezektől eltérő anyagokkal szennyezett közegekből történő mintavétel nincsen szabályozva. A mintavételt egy füstölgő kémény által szennyezett levegőből befolyásolja a szél iránya, sebessége, a környezet hőmérséklete, építmények jelenléte stb. A vízfelületen úszó olajból történő mintavétel ugyancsak kérdéses lehet. Az irodalomban található igen magas szennyezettségek talán a nem megfelelő és nem reprezentatív mintavételnek tulajdoníthatók.

Az ún. reprezentatív minták vételének feltételeit több igen összetett, általában a valószínűségelméleten alapuló módszer írja elő. Ezeket az idevágó irodalom részletesen tárgyalja. Gyakorlati alkalmazásukat a vízminőségvédelemben, az egymástól esetenkint nagyon is eltérő egyértelműségi feltételek (értelmezési tartomány, peremfeltételek, kölcsön121