Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VIII. Az első világháború előtt épült vízművek
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig zővé vált a VI. aknából kiemelt víz is. A súlyos járvány miatt sürgőssé vált a bányászkolóniák vízhálózatának teljes kiépítése, a biztonságos, valamint megfelelő mennyiségű, és minőségű vizet adó vízmű kiépítése. A MÁK Rt. Igazgatósága ezért 1909-ben kérelemmel fordult a Magyar Királyi Kultúrmérnöki Hivatalhoz, mint felügyeleti hatósághoz a vízmű bővítése céljából. Felsőgalla határában, 1909-1910-ben a Nagy-Keselő hegy nyugati tövében új vízaknát mélyítettek, amelynek vízhozama 20 ezer ember számára volt elegendő. A vízakna, a hozzátartozó tárolók és szivattyúházak létesítésével együtt épült ki a csőhálózat valamennyi munkástelepen. Ekkor már 68 nyilvános kút működött a kolóniákon. 1917-ben megkezdték az ún. "mésztelepi kolónia" ivóvíz hálózatának kiépítését is, ahol addig a lakosság ásott kutakból nyerte a vizet. 1910-ben a bányatelepeket ellátó vízvezeték hálózat hossza 12 km volt, 10 évvel később ez a szám már a négyszeresére növekedett, 47 km hosszú csőhálózat szolgálta a vízellátást. Az évek során, a Kálvária-hegy oldalán újabb víznyerő-helyet, a II. vízaknát mélyítették a vízellátás bővítése érdekében. Felsőgalla nagyközség vezetése 1927-ben tárgyalásokat kezdeményezett a bányászkolóniák ivóvíz szolgáltatást biztosító bányaigazgatósággal, hogy a község vezetékes vízellátását megoldja. A tárgyalásokat követően a község saját költségén vízvezeték hálózatot épített ki, amelynek vízszolgáltatását a bánya által létesített vízaknából oldották meg. Az 1930-ban az üzemeltetésre alakított szervezet szolgáltatását, a település házainak 80%-a vette igénybe. Tatabánya elődközségeinek vezetékes vízellátása - Bánhida és Alsógalla belterületét leszámítva - a második világháború végére megoldottnak tekinthető. Budapest körüli települések (későbbi peremkerületek) Budapest közvetlen szomszédságában lévő községek a főváros 19. század végi rohamos fejlődésével együtt növekedtek, fejlődtek, városiasodtak. Az iparosodás következtében a lakosok száma jelentősen növekedett, új városok alakultak ki, melyek természetesen szorosan kapcsolódtak a fővároshoz. Budafok 1899 Rákosliget 1899 Pestszentlőrinc 1909 Mátyásföld-Cinkota 1909 Rákoshegy 1912 Sashalom 1912 Albertfalva 1912 Újpest 1912 Rákospalota 1913 Kispest, Csepel, Pesterzsébet, Wekerle-telep 1919 A növekvő népesség, a változott életforma megkövetelte a vízellátás korszerűsítését, a közműves vízszolgáltatást. Budapest peremén kialakult övezet városainak, közműves vízellátása néhány évtized alatt épült ki. Budafok számára a vizet a Duna-parton épített 5 méter átmérőjű, 16 méter mély aknakút biztosította, melyből szivattyú nyomta a vizet a hálózatba és a hegyoldalon létesített 500 m3-es vasbeton medencébe. Később, amikor Budatétény és Nagytétény is csatlakozott Budafok város vízmüvéhez újabb aknakút, Budatétényben 300 m3-es medence, a magasabban fekvő városrész számára, pedig az 500 m3-es medencéhez kapcsolt nyomásfokozó létesült. A vízmű a lakosság több mint 75%-át látta el ivóvízzel. Ezt a megoldást, amikor egy városi vízmű a közelfekvő kisebb településeknek is szolgáltatott vizet akkoriban "csoportos vízellátásnak" nevezték. Ez főleg a sűrűn lakott, vízben amúgy szegény térségekben volt szokásos a korabeli Európában. Hasonló megoldás működött a Kispest-Wekerle-telepi állami vízmű esetében is. Rákosliget vízműve ugyancsak 1899-ben épült. A település teljes lakosságát és Rákoskeresztúr egy részét ellátó vízmüvet 4 db 8-10 méter mély aknakút és yegy 98 méter mély cső- kút táplálta. Ezekből centrifugál szivattyúk nyomták a vizet a hálózatba és a 2 x 100 m3-es medencébe. Pestszentlőrinc egy része (Szemere-telep) számára két cső- kúttal és egy kis térfogatú (12 m3) tárolóval épült meg a vízmű. Egy évtized múlva az akkor kiépített Kispest-Wekerle- telep vízműhöz kapcsolódott a település. Mátyásföldön, illetve Cinkotán két vízmű üzemelt. A régebbi, a mai autóbuszgyár területén működő, 1906-ban alapított Corvin Vasöntő és Gépgyár lakótelepét látta el két csőkútból és két magas tárolóval. A kb. 1000 főt ellátó vízmű 10 km-es hálózattal rendelkezett. A másik vízellátó rendszer a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének tulajdonában volt. Ez az 1920-1930-as években épült vízmű 3 csőkútból, egy 300 m3-es vasbeton víztoronyból és 16 km hosszú csőhálózatból állt. Sashalom Mátyásföld szomszédságában - ugyancsak önálló vízművel rendelkezett. A községet 2 aknakútból és 2 csőkútból termelő gépház, valamint az 51 m3-es magas tároló látta el. Rákoshegy lakosságának kb. 70%-át szolgálta ki a közüzemű vízmű, mely két 45 méter mély fúrt és 3 aknakútból nyerte a vizet. A gépházhoz kapcsolódott az elosztó csőhálózat, az egyenletes nyomást 350 m3-es víztorony biztosította. 66
