Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
A vízművek üzemeltetése - XIII. Vízellátás mélyfúrású kutakból
A vízművek működtetése a második világháború végéig Szombathely 50 Nagykanizsa 36 Újpest 22 Pesterzsébet 22 Győr 30 Szekszárd 58 Pécs 30 Budafok 30 Esztergom 60 Szolnok 40 Eger 40 Veszprém 32 Vác 30 Felsőgalla 30 A fel nem sorolt városokban átalány vízdíj volt érvényben, vagy a lakbér százalékának arányában fizették a vízdíjat. Ahogy a vízművek kiépítését általában a városi törvényhatóság hajtotta végre, az üzemeltetés felelős irányítása is az adott város vezetésére hárult. Ez alól kivétel volt - a részvénytársasági formában működő újpesti Ister vízmű, albertfalvai vízmű, a szövetkezeti tulajdonban lévő rákoshegyi, túrkevei vízmű és az állami tulajdonban működő Wekerle-telepi vízmű, mely Kispestet, Pesterzsébetet és Csepelt látta el. Hivatalosan a városi tulajdonban lévő közüzemet az adott város vízmüvének nevezték, az üzemeltető szervezet azonban különböző formában működött. Budapesten 1873-ban hozták létre a Vízvezetéki Irodát, mely 1889-ben beolvadt a Fővárosi Mérnöki Hivatalba és csak 1911-től működ ött önállóan, mint a "Budapest Székes- fővárosi Vízművek Igazgatósága". Természetesen a tulajdonosi jogokat ezt követően is a főváros közgyűlése gyakorolta. A szakemberek részéről a két világháború között sok panasz hangzott el amiatt, hogy a városi vízművek a hozzá nem értőkből álló közgyűléseknek voltak alávetve. A közgyűlés legtöbbször pusztán anyagi kérdésként kezelte a közegészségügyre is kiható műszaki fejlesztés kérdését. Önálló vállalati státusszal a második világháború előtt csak két vidéki vízmű rendelkezett, 1928-tól a Pécsi Vízvezetéki és Csatornaművek, mely addig a város költségvetési keretben működő üzeme volt és 1923-tól Debrecenben a Világítási Vállalat részeként üzemelő Víz- és Csatornamű. Ez utóbbi korábban a városi közigazgatás része volt, mint a Mérnöki Hivatal Vízvezetéki és Csatornázási Osztálya .Különleges jogi helyzete volt kiépítése és üzembe helyezése kezdetén Győr és Sopron vízmüvének. Mindkét városban a közművet létesítő helyi részvényesek tulajdonában lévő Vízvezetéki Rt. volt az üzemeltető szervezet addig, amíg a város a vízmű tulajdonjogát meg nem vette. Ez Győrben, 1899-ben (a létesítést követő 15. évben), Sopronban, 1906-ban (az üzembe helyezés utáni 14. évben) történt meg. Ezt követően Győrött a vízmű a városi közüzemek része lett, más - villany, gáz - szolgáltatókkal együtt, Sopronban, pedig a polgármester felügyelete alatt önálló igazgatóságként működött. Miskolcon már megépítését követően önálló igazgatóságként üzemelt a víz és csatornamű, melynek felügyeletét közvetlenül a polgármester látta el. A városi hatóság részeként a mérnöki hivatal keretében és gazdasági tekintetben az adóügyi osztályhoz kapcsolva működött több városi vízmű, mint Pápa, Szeged, Szek- szárd, Esztergom és Vác vízszolgáltatása. Ugyancsak a városi közigazgatás irányításával, de nem annak részeként működtek a lakossági szolgáltatást ellátó üzemek, melyek sorába a vízművek is tartoztak. Városi közüzemek szervezetében folytatta szolgáltató tevékenységét Veszprém, Kaposvár, Szombathely, Szolnok Gyöngyös, valamint Eger vízműve. A bányavállalat részeként üzemelt Felsőgalla (Tatabánya) és Dorog vízműve. Bármilyen szervezeti formában működött egy-egy város vízműve, annak munkatársai a napi tevékenység mellett a fejlesztés, bővítés munkáiban kezdeményező szerepet vállaltak. Gyakran vita tárgyát képezte a két világháború közötti időszakban, hogy a vezetékes vízellátás létesítése, s az ezzel járó költségek viselése mennyiben az érdekeltek, és mennyiben az állam ill. az önkormányzatok kötelezettsége. Id. Kendi Finály Istvánnak az Országos Ivóvízellátási Nagygyűlésen kifejtett álláspontja szerint, azokat a vízműveket, amelyeknek igénybevétele ellenőrizhető, s az általuk kiszolgáltatott víz mennyisége mérhető - magánvállalkozásban kell létesíteni. Ellentétben azokkal, amelyeknél a mérhetőség és ellenőrizhetőség nem volt megoldható - ilyennek számítottak a csak vízvételi lehetőségnek tekinthető közkutak - itt Finály szerint a létesítés költségeit az államnak, vagy az önkormányzatoknak, községeknek kell viselnie. Finály arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízművek létesítése nagy költségeket és megterhelést jelentenek az érdekeltek számára, s ebben az államnak, vagy a közös biztosítóknak (pl. OTI, NABI), valamint a nyugdíjpénztáraknak is lehet kölcsönadó szerepe. Ugyanis a vízművek éppen olyan biztosított és jövedelmező vagyonnak tekinthetőek, mint bármely nagyvárosi bérház. XIII. Vízellátás mélyfúrású kutakból A régebbi századokban a 19. század utolsó évtizedei előtt, Magyarország területén csak a hegyes-dombos vidékeken ismerték a jó vízellátást. Teljesen sík vidéken azonban, valamint olyan településeknél, melyek lefolyás nélküli medencében épültek, - ha a beépítés sűrű volt, a felső talajvízréteg oly mértékben szennyeződött, hogy ásott kutakkal legfeljebb a községek szélén, vagy kivételes pontjain lehetett megfelelő vizet szerezni. Ilyen helyeken a mélyebben fekvő vízrétegek fúrással való feltárásához kellett folya79
