Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - XII. A vízművek működtetése a második világháború végéig
A vízművek működtetése a második világháború végéig az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről és az ásvány- és gyógyforrásokról. A gyógyfürdő közhasználatra történő megújításához - a törvény szerint - a telepengedély mellett a népjóléti miniszter engedélyét is be kellett szerezni. Igazolni kellett, hogy a víz (hely) gyógyításra alkalmas és az intézet megfelelően képesített orvost alkalmaz. A gyógyhely érdekében szükséges közérdekű (egészség- ügyi, vízvezetéki, csatornázási, talajvíz-elvezetési, stb.) munkálatok költségeit, ha azok a gyógyhely bevételeiből nem fedezhetők; a gyógyhelyen lévő ingatlanok tulajdonosai fedeztek, mégpedig érdekeltségi kört alkotva. A be nem fizetett érdekeltségi hozzájárulást közadók módjára hajtották be. (E törvényt az 1934. évi XVIII. törvény úgy módosította, hogy előírta a mérsékelt díj beszedését a gyógy- és ásványvizekre, illetve a fürdőkre.) Az alföldi városok, nagyközségek vezetői nem is kívántak lépéseket tenni a korszerű vízellátás megteremtésének irányába. Megelégedtek azzal, - és ezt a központi hatóságok is támogatták - hogy újabb artézi, vagy mélyfúrású kutak fúrásával javítsanak a vízellátás helyzetén. Természetesen ez kisebb anyagi erőfeszítést jelentett, nagyobb mérvű beruházást a pénz hiánya egyébként sem tett lehetővé. Ezen a helyzeten változtatott az 1920-as évek közepén (a New- York-i Speyer & Co. amerikai bankháztól származó) Speyer- kölcsön igénybevételének lehetősége. Új vízművek építésére, a meglévők fejlesztésére kerülhetett sor. A lehetőséget megragadták az üzemelő vízművek (a fővárossal az élen) és azok a városok, ahol komoly elhatározás volt a közüzemű ellátás kiépítésére, de korábban erre nem állt rendelkezésre anyagi fedezet. Az 1920-as években újabb városi vízművek épültek, de a váci vízmű 1928-ban történt üzembe helyezését követően az 1950-es évekig új városi vízmű nem épült. A meglévő vízművek fejlesztése - helyenként intenzíven - folytatódott és az 1930-as években a Balaton környéki települések közműves ellátása kapott hangsúlyt. Találó Papp Remignek, a magyarországi vízellátás statisztikai feldolgozójának 1940-ben tett megjegyzése: "Ez hazánk ivóvízellátásának legszomorúbb korszaka." XII. A vízművek működtetése a második világháború végéig A városi vízművek igazgatása Mint az Iparügyi Minisztérium feladatainak felsorolásánál azmár láttuk, a 16. szakosztály felügyelt a vízművek üzemeltetésére, az ehhez kapcsolódó szabályrendeletek kiadására is. E rendeleteket az egyes törvényhatóságok (városok) maguk hozták, nem is volt elkészítésükhöz semmiféle központi szabályzat. A városi vízmű a "közmű” kategóriába tartozott, tehát olyan létesítmény volt, melynek jótékony hatását az egész város igénybe vette. Ugyanakkor a víz kitermelése, szállítása jelentős összegeket emésztett fel, és a berendezés kezelése is különös szakértelmet igényelt. így a szolgáltatásokért a város joggal szedett vízdíjat, ami viszont nem emelkedhetett túl magasra. Az 1930. évi Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló XVIII., és az 1934. évi XII. te. értelmében a közüzemek részére új szabályrendeletet kellett alkotni,59 melyek fentiek miatt pénzügyi kérdésekkel is foglalkoztak és a vagyonkezelés rendjét is biztosították. Budapest főváros ennek 1938- ban tett eleget. Rendelkezése, mely példaként szolgálhatott a többi városok számára, az alábbi részekből állt: • vízszolgáltatási szabályzat (az ellátandó terület, a potenciális fogyasztók száma, a felhasználandó vízmennyiség) • a vízmű üzemi szabályzata (gazdasági jellegű jogszabályok és az üzemigazgatásért felelős szervek60 munkájának összehangolása) • az üzemi alkalmazottak létszám- és illetményszabályzata • az üzemi alkalmazottak nyugdíjszabályzata az üzemi alkalmazottak szolgálati szabályzata • vízdíjszabályzat.61 A fővárosi vízszolgáltatási szabályrendelet kimondta, hogy a vízdíjat közadók módjára kell behajtani, ezért a Vízművek által kibocsátott fizetési meghagyások ellen az ingatlan fekvése szerinti kerületi elöljárósághoz lehet fellebbezni. Innen az ügy továbbmehetett a Főváros Közigazgatási Bizottságának adóügyi bizottságához, majd a Közigazgatási Bírósághoz. Igaz ez utóbbi fórumhoz intézett panasznak nem volt halasztó hatálya.62 A vízművek üzemeltetése A városi vízművek létesítésénél általános volt az a gyakorlat, hogy még az építés megindulása előtt, sőt már a tervezés folyamán elkészítették a vízszolgáltatás szabályrendeletét. A szabályrendeletek alapvető célja a megépült vízmű üzemeltetése műszaki és pénzügyi alapjainak szigorú előírásokon keresztüli biztosítása. A műszaki szabályozás meghatározta az üzemvitel módját, követelményeit, az üzemeltetés szervezeti formáját. Nagyon részletes előírások szóltak a vízvezetékhez való csatlakozás feltételeiről, kivitelezéséről, ellenőrzéséről. Mivel az üzemeltetés felelős irányítását a város polgármesteri hivatalának valamely ügyosztálya látta el, a szabályokat hatósági előírásoknak, kötelezettségeknek tekinthetjük. A szabályrendelet másik, nagyon lényeges része volt a vízdíjakról való rendelkezés, a díjszabályzat. Ennek kidolgozása és jóváhagyása volt a szabályrendelet megalkotásának leghosszabb ideig tartó folyamata. A vízmű megépítésére a városnak bankkölcsönt kellett fel77
