Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - IX. A két világháború között épült vízművek
A két világháború között épült vízművek házzal és a ma is meglévő (bár használaton kívüli) 21 méter magas víztoronnyal épített vízmű kezdetben 4,5 km, majd 6,6 km hosszú öntöttvas hálózaton keresztül látta el - jórészt közkifolyós rendszerrel - a lakosság kb. felét. Dorog A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi lakótelepein 1929. táján még ásott kutak biztosították a vízellátást. Ekkor kezdődött meg a vízvezeték hálózat fokozatos kiépítése. Az ivóvízvezetéket szivattyúkkal felszerelt mélyfúrású kutakból táplálták, ezek azonban a bányászat következtében elapadtak. 1929-ben azonban a szénbányák központi műhelyének udvarán "házi használati célokra Dorog község és a bánya lakótelepének ivóvízellátása céljából" mélyfúrású kutat létesítettek, mely a későbbiekben a hozzá kapcsolódó 4,7 km- es hálózattal és a 120 m3-es szolgálati medencével a közműves vízellátás alapja lett. Ugyanebben az időben a Duna partján, a Kenyérmezei patak torkolatánál épült ki egy 3 aknakútból álló vízmű telep, mely a község és az ipari üzemek számára szállított vizet a 4,5 km-es vezetéken. Az egyik kút megrongálódása miatt azonban ezt ivóvíz célra nem használták, mert a korábban a mélyfúrású kúttal összekapcsolt vízmű 1930-tól: "a jelenleg működésben lévő' két régi és egy új kút vize ez idő szerint kizárólag a bányatelep villamos központjánál és a Karbidgyárnál hűtési, valamint az engedélyokirat 10. §-ának e.) pontja szerint Dorog állomáson vasúti célokra s így kizárólag ipari célokra használtatik fel." Balaton környéki települések vízművei A Balaton parti üdülőtelepek, községek és a környék néhány nagyobb településének közműves vízellátása az 1930- as években kezdett kiépülni. Azt megelőzően is épült már néhány helyen vízmű, így Fonyód-Bélatelepen 1894-ben, Siófokon 1913-ban, Tihanyban 1925-ben. A nagyobb ütemű fejlődés azonban később indult meg, a következő üzembe helyezési sorrendben: • Tapolca 1929 • Sümeg 1930 • Balatonlelle 1932 • Balatonboglár 1933 • Balatonfüred 1935 • Balatonföldvár 1936 • Hévíz 1936 • Szigliget 1939 • Balatonalmádi 1942 ból kiszerelt gőzgép hajtotta. 1912-ben a gőzgépet elektromotor váltotta fel és megépült a ma is meglévő tornyos gépház. A szivattyúk feltöltötték a 72 m3-es medencét, mely több napon keresztül kielégítette az igényeket. 1927-28-ban újabb utcák bekapcsolásával fejlesztették a vízmüvet. Siófokon, mely már az 1900-as évek elején is divatos fürdőhely volt, a képviselő testület 1908-ban tette meg az első lépéseket a közművesítés irányába, mely az elektromos energia ellátást, ivóvízellátást és a csatornázást jelentette. A közművek kiépítése bankkölcsönből történt. A vízmű építés 1912-ben kezdődött meg 14 db kb. 50 m mély kút fúrásával és 12 km öv. csővezeték építésével. A víznyerési mód azonban néhány év múlva csődöt mondott és 1921-ben tértek át a Balaton vizének felhasználására. Eleinte csupán kavicsszűrőt használtak. 1935-ben átépítették a vízmüvet. Új, előszűrőfejjel ellátott vízkivételi mű, két kavics és egy homokszűrő, fertőtlenítő berendezés épült. A szűrt vizet a tiszta víz medencéből szivattyúk emelték a vasbeton víztoronyba. Tihany községben az apátság foglalkozott már a 19. században a vízellátás megoldásával. 1841-ben az akkori tihanyi apát szélmotorral akarta a vizet a Balaton-partról az apátság épületébe szivattyúzni. Ez a terv csak 1909-ben valósult meg. A parton lévő kútból szélkerékkel működő dugattyús szivattyú nyomta a vizet az apátsági épület padlásán lévő tartályba, melynek túlfolyó csövét kivezették az utcára és kedvező széljárás esetén a falu lakói vízhez jutottak. Állítólag harangkongatással jelezték, ha folyt a víz. A községet ellátó vízmű 1924-1925-ben épült. Ekkor készült el a hajóállomással szemben az 1. számú 11 méter mély ún. tornyos kút, mellette a gépház, a 100 m3-es és a Vízhang- dombi 50 m3-es medence. Tapolca vízműve 1928-30 között épült. A vasútállomással szemben fúrt 28 méter mély kút 860 m3/nap vízmennyiséget adott. Az ellátást 4200 méter hálózat és a 90 m3-es víztorony biztosította. Sümegen az 1930-as években közkutas vízellátás épült. A három km hosszú hálózatot és a 100 m3-es medencét a településtől 4 km-re telepített galériás kút táplálta. Balatonlelle üdülő övezetét kezdetben egy db 64 méter mély fúrt kút hidroforos (2 x 6000 liter) üzemmel látta el. A további kutak csak évtizedek múlva készültek el. Balatonbogláron ugyancsak egy 108 méter mély kút szolgáltatta a vizet. A néhány km-es hálózathoz 100 m3-es medence tartozott. 74 Fonyód-Bélatelepen a várhegy tövében létesített galéria szolgáltatott vizet kezdetben 2 km-es vezetéken keresztül a villasor tulajdonosainak. A dugattyús szivattyút egy hajó
