Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)

Fejér László, dr. Filotás Ildikó, dr. Juhász József, dr. Öllős Géza: Vízellátás kezdetei Magyarországon - IV. A középkori közkutakról a vezetékes vízművekig - fejezetek a magyarországi vízellátás 18-19. századi történetéből

A középkori közkutakról a vezetékes vízművekig.

bepillanthatunk világukba. A vízhordó emberek a múlt század elején még többnyire gyalogszerrel járták be a szűkre szabott város házait. Később, ahogy a város is terjeszkedni kezdett, csacsifogattal könnyítették meg saját dolgukat. A puttonyos emberek kora hajnalban jelentek meg a folyóparton, hogy kordáikat vízzel telemerve széthordják azokat a városban. Mindegyiknek megvolt a saját körzete, amelybe másik "vizes" ember nem tévedhetett be. A híradások olyan vízhordó emberről is tudnak, aki lányának hozományaként a terézvárosi vízhordás monopóliumát adta a szerencsés vőlegénynek.

Jeges teleken léket vágtak a folyóba és fáradságos munkával emelték ki a szükséges vizet. A szállított víz árába belekalkulálták a folyóparttól való távolságot és az emeleteket is. A legnagyobb konkurenciát a természet jelentette számukra. Minden kiadós záporeső alkalmával, vedrekkel felfegyverkezve rohantak a cselédek az ereszekhez, vagy a csatornákhoz az ingyen vizet felfogni, mert az ilyen víz igencsak alkalmas volt a fürdéshez, mosáshoz.

A vízhordók nem nagyon gazdagodtak meg. Ahogy a kor embere tartotta róluk, szívesebben ittak azok pálinkát, mint vizet. Napjaik azonban nemcsak ezért voltak megszámlálva. Az évszázados szakmát a városi vízvezeték nyelte el.

Az ivóvízellátás jogi szabályozásának története 1885-ig

A vizekkel kapcsolatos közösségi feladatok szabályozására vonatkozó általános igény már a társadalmi-gazdasági fejlődés korai szakában megjelent; az ivóvízellátással, valamint a szennyvizek elvezetésével és tisztításával kapcsolatos jogi szabályozás azonban csak az állandó települések létrejöttéhez, ill. az erőteljes polgárosodáshoz köthető.

A központi vízművek vízszolgáltatását, a víz használatát, az elfogyasztott víz ellenértékének megtérítését, a mindenkori kormányzat által hatóságilag jóváhagyott vízvezetéki szabályrendeletek határozták meg.

E munkákhoz kapcsolódóan az első fővárosi csatornázási szabályrendelet 1847-ben jelent meg, és egészen 1907-ig hatályban volt. A jogszabály részletesen tartalmazta az egyes csatornák fajtáit és az azokkal járó jogokat és kötelezettségeket. Választ adott a csatornák létesítésével és költségvetésével összefüggő kérdésekre is.

Kimondta, hogy kétfajta csatorna; köz- és magán csatorna létezik. A közcsatorna lehet főcsatorna, utca-csatorna, mellékcsatorna és idetartozik a vízvezető is.

(Ez utóbbi az utcákról a vizet valamely, az előzőekben felsorolt csatornába vezeti).

A közcsatorna szükségességét, megengedhetőségét, vonaDuna-víz árus a pesti utcán a 19. század végén