Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Fejér László, dr. Filotás Ildikó, dr. Juhász József, dr. Öllős Géza: Vízellátás kezdetei Magyarországon - IV. A középkori közkutakról a vezetékes vízművekig - fejezetek a magyarországi vízellátás 18-19. századi történetéből
A középkori közkutakról a vezetékes vízművekig A szénbányászat elterjedésével megindult a város iparosodása. A növekvő ipar a népességre is közvetlen hatást gyakorolt, amit jól jellemeznek a következő számok: Pécs lakossága a török időket követően alig haladta meg a 3 ezer főt, s egy évszázad múltán is (19. század elején) 8 ezer lelkes városnak számított. A fejlődés ettől kezdve felgyorsult. A szabadságharc kitörése előtt már 14 ezer lakost számláltak, majd ez a szám a század utolsó évtizedében 35 ezer főre gyarapodott. Ez a népességnövekedés nem hagyta érintetlenül a városi vízellátás addig kialakult rendszerét sem. A bővítés egyedüli lehetősége az volt, hogy az iparosok által használt víztől - ezt döntő mértékben a Tettye forrás biztosította - folyamatosan eltiltották a különböző, amúgy is hanyatló állapotban lévő céheket, mint amilyenek a szűcs, kordovános, tímár, pokrócos és a molnárcéhek voltak. Ezt a folyamatot időnként felerősítették az olyan vízszegény és száraz időszakok, mint amilyen, pl. az 1841-es esztendőben sújtotta a várost. Az újabb vízvezeték bővítések általában a városfejlődés által diktált ütemben és irányban folytak, s lényegében érinBarokk kút Pécsen tétlenül hagyták az alapvezetékeket, amelyeken javítottak, toldoztak, vagy átépítettek, ha kellett. Átgondoltan kialakított vízvezetékrendszerről azonban nem lehetett beszélni még a múlt század közepén sem. Ha egyes módosabb polgárok a költségeket is állták, akkor lehetőségük nyílott arra, hogy a közkutak ellátása mellett keletkező vízfeleslegből a saját házaikba is vezethessék a vizet, amit a gazdagodással párhuzamosan egyre többen engedhettek meg maguknak a század második felében. Tovább korszerűsödött a vízvezeték hálózat az öntöttvas csövek elterjedésével. Mindezek mellett egyre nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos cserépcsöves, csorgó-kutas rendszer nem lesz alkalmas a dinamikusan fejlődő városi lakosság ellátásra. A város egyre több környékbeli malmot vásárolt meg, hogy vízjoguk birtokosaként vizüket a vízellátás céljaira vegye igénybe. A városatyák természetes törekvése volt, hogy lehetőleg minél több házba lehessen a vizet eljuttatni, ezáltal igazságosabb vízelosztás jöhessen létre, s a költségeket is egyenletesebben lehessen szétosztani. A 19. század utolsó harmadában ennek megfelelően lépéseket tettek a közkút számának csökkentése és egy új, korszerű vízvezetékrendszerrel összekötött vízmű megépítésére. Egy jeles vízépítő mérnök A 18. századi vízellátó rendszerek építői közül kevesek nevét említettük, pedig Kerschensteiner Konrád, vagy Kempelen Farkas mellett számos kitűnő mérnök készített terveket a települések, városok vízellátása érdekében. Közülük is kiemelkedik azonban a veszprémi Turnier Henrik, akit munkásságának elismeréseként 1791-ben az uralkodó II. Lipót nemesi rangra emelt.Az 1748-ban született Turnier Henrik édesapja szintén jeles ezermester volt, mint minden valamirevaló vízimolnár. A veszprémi püspöktől még az idősebb Turnier kapta a feladatot, hogy a vár alatti forrásból vizet nyomjon fel a várban lévő püspöki rezidenciára. A terveket a megbízott el is készítette, de váratlan halála miatt fiára maradt annak megvalósítása, aki a munkát olyan sikeresen oldotta meg, hogy a kialkudott díjon felül a püspök további 100 forint jutalomban részesítette. Turnier Henrik a későbbiekben (1777-ben) - immár tanult építészként - Buda város elöljáróságától is megbízást kapott, hogy a svábhegyi vízvezetéket újítsa fel. Erre a megoldásra egyébként a várost a nagyszombati egyetem Budára költözésével kapcsolatosan a felsőbb hatóságoktól kapott rendelet is kötelezte. Sikeres budai működésének eredményeképpen a városi kútmester állását is elnyerte, s 1777-től tíz éven keresztül dolgozott a város vízellátásának javítása érdekében. Ez idő alatt, hogy a megnövekvő fogyasztást kiszolgálja néggyel növelte a közkutak számát, amit az tett lehetővé, hogy újabb forrásokat kapcsolt be az ellátásba és nagyobb 27
