Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Fejér László, dr. Filotás Ildikó, dr. Juhász József, dr. Öllős Géza: Vízellátás kezdetei Magyarországon - III. Műszaki megoldások a középkorban
Műszaki megoldások a középkorban nában, 700 öl hosszon fa-, 1400 öl hosszon, pedig ólomcsöveken vezették. Tehát a vezeték hossza valamivel több volt, mint négy kilométer.) Sajnos a vízművek nem sokáig szolgálták az uralkodó udvartartását és a várbéli lakók kényelmét. A budai vízemelő gépezetekről már a Jagelló uralkodók korában az a hír járta, hogy romosak, és a gépház omladozik. A már meglévő művek mégsem voltak haszontalanok, hiszen az elkövetkezendő másfél évszázadban a törökkori Budán a vízellátás a korábban kiépített rendszerek használatán alapult. Újraéledésüknek már a 18. század lehetett tanúja. Buda városának vezetői az 1710-es évek közepén folytatnak tárgyalásokat a vízvezeték és a dunai vízszivattyú helyreállításáról. Először Kerschensteiner Konrád, a mérnöki képzettségű buA budai Város-kút középkori forrásfoglalása dai jezsuita szerzetes irányításával építették ki a Szabadság- hegy és a Szentháromság tér közötti 6 km-es vízvezetéket2 , majd a királyi palota építésének 1749. évi elszámolásai árulkodnak 500 forint kifizetéséről a kor egyik legkiválóbb mérnökének, Mikoviny Sámuelnek a budavári rondella vízmüvének megépítése fejében. Ugyanezen század 1770-es éveinek végén a zseniális ezermester Kempelen Farkas újítja fel a dunai szivattyúkat. Kempelenről tudnunk kell, hogy nemcsak a sakkautomata világhírű megalkotója, hanem többek között a schönbrunni vízmű tervezője is volt. Az említett vízellátási megoldások természetesen nem voltak általánosan jellemzőek valamennyi magyarországi városra. Megalkotásukat egy-egy király, vagy gazdagabb főnemesi családok engedhették meg maguknak kastélyaikban, váraikban. E rövid áttekintésben nem történt említés az egyes kolostorok és egyházi épületek vízellátási megoldásairól, márpedig a jórészt külföldön tanult papok és szerzetesek az egyházi mintagazdaságok és halastavak létesítése során komoly vízvezetési tapasztalatokról tettek tanúságot. A luxusépítkezések mérnökei jórészt külföldiek, az ókori római városi civilizáció örökösei olaszok, németek, franciák voltak. Némelyiküknek nevét is ismerjük. A már említett Elartmann mester cső- és vörösréz kovács volt. Kortársa az ugyancsak Zsigmond szolgálatában álló francia Péter mester várépítő és "vízvezető" volt. Mátyás király udvari építésze, aki Budán és Esztergomban is épített vízmüvet, az itáliai Chimenti Camicia. A török háborúk alatt az 1500-as évek utolsó harmadában a pozsonyi és egri vár vízvezetékének építésze Ottavio Baldigara volt. Szekszárd a török időkben A Szekszárd városi ártézi kút vízvezetékének csőfektetési munkálatai közben a Béla téren, a Fischóf és Fejős -féle házak közti területen keményre égett és egymásba illesztett agyagcsövekre bukkantak. A törököknek iható és fürdésre is alkalmas vízre volt szükségük. A várbeli török katonaság és a török segédnépek igényeit a rossz vizű szekszárdi kutak nem tudták kielégíteni, ezért a természetes források vizeit vezették össze agyagcsöveken egy kútba. A két vízvezeték egyike a bödői forrás vizét, a mostani Bartina utcán vezette végig, a másik a Remete kápolnai forrás vizét szállította a Séd patak árkával párhuzamosan. Ezeknek a csöveknek egy része a patak mentén lévő bartinai házak pincéiben még most is láthatók, míg más darabjai a vármegyei múzeumba kerültek. A két vezető csőrendszer a Béla téren a Fejős-féle ház előtt, s a Fischóf-féle ház és a belvárosi templom közti területen ért össze, ott, ahol a terület még most is lapályos. Itt volt a törökök kútja, amely egyúttal rituális mosakodó és fürdőhelyként is szolgált. Ez a kút 1974- ben még megvolt. 24
