Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XXIII. A regionális vízellátó rendszerek kialakítása
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően vízellátását is. A gyorsan fejlődő üdülőövezet igényeinek kielégítése szükségessé tette a Nyirádi bauxit bányákból kiemelt karsztvíz felhasználását. Ezzel a vállalat működési területe Sümeg és Tapolca körzetének bekapcsolásával növekedett. A Kincsesbányai bauxitbányákból származó karsztvíz hasznosítása is a vállalat feladata lett. így folytatódott az intenzív fejlődés, sőt 1970-ben területi vízgazdálkodás ellátásával is bővült a cég feladatköre. Ennek megfelelően neve Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatra módosult (DRW). Pécs, Mohács és a későbbiekben Komló városok ivó és ipari vízellátása céljából épült Mohács-Pécs vízmű rendszer üzemeltetése 1975-ben került a DRW kezelésébe. 1980-ban az OVH és a Somogy-megyei Tanács közötti megállapodás alapján a Somogy-megyei Víz és Csatornamű Vállalatot önálló üzemigazgatóságként a DRW -hez csatolták. 1986-tól a vállalat neve Dunántúli Regionális Vízművekre változik (DRV), funkciója és ellátási területe igazodik a régió dinamikus fejlődéséhez. A DRV jogutódjaként 1993-tól Dunántúli Regionális Vízmű Rt. (DRV Rt.) néven állami többségi tulajdonú részvénytársasági formában működik a vállalat. 2006. március 13-tól kezdődően Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (DRV Zrt.) néven folytatja tevékenységét. A cég központja Siófokon található, ahol a Zrt. ügyvezetése, valamint a különböző műszaki, gazdasági és humán szakosztályok végzik feladataikat. A hat megyére kiterjedő szolgáltatási területen a fogyasztók ellátásáról az üzemvezetőségek gondoskodnak. Balatoni Regionális Rendszer A Balaton-part menti és háttér településeinek egységes vízellátását szolgáló regionális művek kialakítása az 1960-as évek második felében kezdődött meg. Korábban a jelentősebb üdülőhelyeken 1945-ig, majd ezt követően 1970-ig épült ki a közműves vízellátás. Ebben az időpontban 30 Ba- laton-parti településen és Tapolcán működött helyi vízmű. Ezek együttes kapacitása 1957-ben kb. 11 ezer m3/nap, 1970-ben kb. 64 ezer m3/nap volt. Két helyen, Siófokon és Balatonföldváron a tóra telepített felszíni vízmű működött, az északi parton általában forrásfoglalások és néhány kút, a déli parton mélyfúrású kutak táplálták a vízműveket. A kiépült helyi és kistérségi vízművek gyakorlatilag kihasználták a helyi felszínalatti vízbeszerzési lehetőségeket, s a beépítettség miatt a további fejlesztések helyileg megszűntek. A vízellátást így újabb felszíni vízművekre telepítve, illetve távolabbi karsztforrások vizét a balatoni üdülőtelepekhez bevezetve kellett előirányozni. A továbbfejlődés érdekében tehát napirendre kerültek a regionális elképzelések. Ennek indítéka az 1960-as évek második felében megindult idegenforgalmi fejlődés, az üdülő népesség erőteljes növekedése és ezzel együtt a vízigény jelentős emelkedése volt. Ugyanebben az időszakban indult meg a bauxitbányászat intenzív fejlesztése a Bakony délnyugati részén. A bányászat érdekében végrehajtott aktív vízvédelem következ213 Csőfektetés a Bakonyban, az ‘50-es évek végén
