Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XXI. Falvak vízellátása
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően Az 1960-as évek végén és az 1970-es évtizedben a falvak közműves vízellátása kiépítésének üteme erőteljesen felgyorsult. Különösen szembetűnő a fejlődés az alföldi megyékben, ahol a megfelelő vízminőség csak mélyfúrású kutakkal és az ezekhez kapcsolódó vízművekkel biztosítható. Ki kell emelni Makó térségét (az egykori makói járást), ahol 1969-ig társulati úton valamennyi településen156 megépült a közüzemű vízmű.157 Szabolcs-Szatmár(-Bereg) megyében a községi vízművek építését felgyorsította az 1970. évi Felső-Tisza vidéki súlyos árvíz után beindított vízmű építési program. Az árvízi károkat szenvedett települések közműves vízellátási programját dr. Illés György vezetésével az OVF Vízellátási és Csatornázási Főosztálya158 kezdeményezte és irányította. A Víz és Csatornamű Vállalatok széleskörű összefogásával és jelentős állami támogatással a Szamos menti településeken egy év alatt 22 községi vízmű épült meg. Hajdú-Bihar, Szolnok és Csongrád megyék valamennyi községében vízmű működött már 1975. végén, de az összes településekhez képest jelentéktelen volt a még közműves ellátással nem rendelkező községek száma Bács-Kiskun és Békés megyékben. A felmérést az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Egészségügyi Minisztérium végezte 1978-ban. A táblázat a közkutas ellátás adatait is tartalmazza. Ezek szerint az aprófalvas megyék - Borsod, Baranya, Vas, Zala - kútjainak vízminősége volt a legrosszabb. A dunántúli megyék falvaiban a közműves ellátottság lényegesen elmaradt az alföldi megyék szintjétől. Az 1970-es években nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás is történt a községek vízellátásában. Korábban törpevízművek épültek a falvakban, a lakosságot közkifolyók és udvari kifolyócsapok szolgálták ki, kevés fogyasztó rendelkezett házi bekötéssel. Ennek főként gazdasági oka volt, az alacsonyabb fejadagok miatt kisebb kapacitású, olcsóbb vízművek épülhettek. Az igények azonban fokozatosan növekedtek, a falvakban élők is kényelmes komfortos házakban kívántak élni, így házi bekötéseket lehetővé tevő községi vízműveket kellett építeni és a törpevízműveket - kapacitásuk bővítésével - át kellett alakítani községi kis vízművekké. 1966-ban a községi vízművek száma 693 volt, 1975-ben már 994 működött az országban. Tíz év alatt a növekedés 43 %- os, ugyanakkor a bekötött lakások számánál a növekedés majdnem 3,5-szeres. 1966-ban a bekötött lakások száma 121 296,1975-ben 413 888 volt. A számok jelzik a minőségi változást. Az 1970-es évek közepétől már csak legritkább esetben épültek közkifolyós rendszerű vízművek, így a törpevízművek építésének időszaka lezárult. A vízi közmű társulatok intenzív munkájának köszönhetően az 1958-1975 közötti évek a falusi vízellátás fejlődésének kiemelkedő időszaka, melyben 552 községi vízmű épült meg társulati úton.159 A vízvezetéki víz a falvakban már olyan igény lett, melynek érdekében a lakosság kész volt - teherbírásának határán belül - anyagi áldozat vállalásra. 1974. év végéig végzett társulati beruházások összege meghaladta az 5 milliárd forintot, ennek kb. 60 %-át a helyi érdekeltek, elsősorban a lakosok vállalták. Több helyen a közműves vízellátás kiépítése járult hozzá a település városi rangra való emeléséhez (pl. Gödöllő, Békés, Dombóvár, Sárvár, Mátészalka). 1975-ben már közel ezerötszáz község rendelkezett vízművel és a falusi lakosság 38 %-a (kb. 2 millió fő) részesült közműves vízellátásban.160 A kereken 12 ezer km vízhálózaton keresztül a falusi lakosság 55 %-a a közkifolyókról, 20 %-a udvari kifolyócsapról szerezte be a vízszükségletét, és 25 %-a már vízvezetékkel ellátott lakásban élt. a végrehajtott nagyarányú fejlesztés ellenére azonban a falusi lakosságnak 30 %-át még mindig egyedi közkutak látták el és 32 %-a a magán kutak vizének használatára volt utalva. A községek vízművesítése során utóbb hiányosságként állapították meg, hogy a bekapcsolt kutak vizének kémiai összetétele - főleg a megengedettnél nagyobb vasasság miatt - az esetek legnagyobb részében nem felelt meg a vonatkozó szabvány előírásainak. A vízművek által termelt víz kémiai vizsgálatainak 1970. évi értékelő adataiból kitűnt, hogy 708 vízmű közül a vizsgálat 259 esetben (37 %) "nem elfogadható" eredményt adott és csak 15 esetben (2 %) volt a termelt víz minősége "kifogástalan". Ez a tény felhívta elsősorban a társulatok és a tanácsi szervek figyelmét arra, hogy a vízművek tervezésénél és építésénél a jövőben sokkal körültekintőbben járjanak el. A községi lakosság részéről az 1970-es években jelentkező jogos bekötési igények és a lakossági hozzájárulás egységnyi összegének lényeges növekedése tette alapvetően szükségessé, hogy a közkifolyós rendszerű vízművek helyett a bekötési lehetőségeket is biztosító, kellően méretezett és kialakított korszerű községi ún. "kisvízművek" épüljenek. Megjegyzendő, hogy az 1970-es évek közepétől csak a legritkább esetben épültek közkifolyós rendszerű vízművek és a korábban létesített törpevízművek is fokozatosan "átalakultak" kisvízművekké, amelyek már a lakosság távlati vízellátását nagyrészt házi bekötések útján, másrészt közkifolyókról biztosítják. A tervszerű fejlesztés és a fejlődés eredménye, hogy a községi vízművek az 1960-as évek közepétől elsősorban a nagyobb népességszámú községekben épültek vagy azokban a településekben, ahol a lakosság vízellátási helyzete gazdaságosan csak központi vízmű létesítésével volt megoldható. Egyértelműen megállapítható, hogy az 1970-es évek 205
