Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
10. A vízrajzi szintezések alapszintkülönbségei, geodéziai hibái és megbízhatósága
Ennek a jelenségnek az okát a következőkben látjuk. A folyamszintezés végrehajtása ebben az esetben úgy történt, hogy négy szintezőcsoport kezdett munkához ; kettő a folyam jobb, kettő a bal partján. Másrészt két csoport a fővárosból indult Pozsony, kettő pedig Pozsonyból a főváros irányában. Ahogy fokozatosan előbbre jutottak munkájukkal, a mérést terhelő szabályos hibák folytonosan szaporodtak. Ezek a felgyülemlő mérési hibák okozzák azt, hogy az átlageltéréseket képviselő kiegyenlítő egyenes Pozsonytól keleti irányban mindkét parton emelkedik. Emelkedése igen enyhe. A bal parton 122 km-en, Pozsonytól Karváig mindössze 25 mm, a jobb parton pedig 93 km- en, mintegy Gönyűig, 36 mm. Ez azt jelenti, hogy az átlagos szabályos hiba Pozsonytól Karváig kilométerenként +0,205 mm, a túloldalon pedig Gönyűig kilométerenként +0,390 mm. Az a két mérőcsoport, amely a fővárostól kiindulva haladt Pozsony irányában, szintén halmozta a szabályos hibákat, tehát a régi vízrajzi és az országos felsőrendű szintezés közötti eltérés közötti különbség nagysága a kezdőponttól számított távolság arányában szintén növekvő irányzatú. A bal parton az Elevátor épületétől, (azaz a Petőfi-híd közeléből) indul a vonal. Karváig, azaz 86 km-en 130 mm a növekmény. Ez kilométerenként +1,512 mm középszabályos hibának felel meg. A jobboldalon — ugyancsak az Elevátor épületébe falazott vízrajzi magasságjegytől indulva — Gönyűig a távolság a partok mentén 141 km. Erre 138 mm növekmény jut, ami kilométerenként +0,986 mm középszabályos hibát jelent. A két szintezés közötti eltérések eloszlását, az előzőkben részletesen megtárgyaltakhoz hasonlóan, a vízrajzi szintezés kezdetekor elfogadott kapcsolási körülmények határozták meg. Minthogy a Duna menti vízrajzi szintezést a Budapest—Rákos rendezőpályaudvaron rákapcsolták a bécsi katonai szintezési hálózatra, ezen a helyen a vízrajzi szintezésből származó magasság eltérése az országos felsőrendű szintezés mai magasságától nyilván ugyanannyi lesz, mint a bécsi katonai szintezésnek ugyanennél az alappontjánál. Ez az érték nem zérus, de mindenesetre nagyon kicsiny szám. Innen növekszenek a két szintezés magasságai közötti különbségek. Az egyenes hajlásszögét a növekmény nagysága szabja meg. Az azonban, hogy a különbségek kiegyenlítő egyenese átcsap a negatív értéktartományba is, kizárólag annak a következménye, hogy Rákos rendezőpályaudvaron megadott volt a bécsi eredetű falitábla magasságának a maihoz viszonyított különbsége. Ez a körülmény szabja meg a gönyűi és a karvai csúcspont magasságának és ezen keresztül a pozsonyi különbségnek kialakulását is. Mai szemmel, a századeleji viszonyokba visszavetítve a Vízrajzi Osztály folyammenti szintezési munkálatait, azokat nagyon jóknak kell mondanunk. A mérést terhelő szabályos hibák átlagértéke nagyon kicsiny ; a ma megengedett I. rendű hibahatár 1/3-a, illetőleg 1/6-a ! Ezt a tényt önmagában tehát dicsérnünk kellene. Sajnálatos, hogy nem ismertek vagy nem alkalmaztak olyan módszereket, amelyek a szabályos hibák túlságos felhalmozódását megakadályozták volna. Kétségtelen, hogy az észlelés körülményei is sokkal nehezebbek voltak a maiaknál, s műszereik kezelése is jelentősen megnyújtotta az egy-egy műszerállásban töltött időt. Ezt — a mai egy műszerállásra eső átlagos 4,5—5,0 perccel szemben — legalább 12—15 percre becsüljük. Mindezeket figyelembe véve elismeréssel kell adóznunk a századforduló mérnökei szabatosságra törekvő, gondos munkájának. Ennek ellenére a víz604
