Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
8. Szabatos vízrajzi szintezési hálózat fejlesztése a századfordulón
Miként a Tiszánál, a Duna menti vízrajzi szintezésnek legfőbb jellemző adatait alább bemutatjuk, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek a tetszetős számszerű eredmények nem nyújtanak teljesen megbízható képet a szóban forgó szintezés szabatosságáról. A Vízrajzi Osztály [11] a. id. kiadványa Il/b jelű kimutatása (86 — 87 1.) összefoglalja azokat a javításokat, amelyeket a Budapest és Szalánkemény közti szakaszon alkalmaztak azért, hogy a fent említett záróhibát eloszlassák. Ezeket az értékeket nem közöljük, mert egyrészt önmagukban egyik szintezésre sem jellemzők, másrészt abban az esetben, ha ennek a szintezési vonalnak egykori magasságai ellenőrzésre és geodéziai kiértékelésre kerülnek, úgyis újból kell foglalkozni a hibák eloszlatásával. 8.10. A BALATON KÖRÜL VÉGREHAJTOTT VÍZRAJZI SZINTEZÉS Az 1870-es évek végén és az 1880-as évek elején rendkívül csapadékos esztendők követték egymást, majd ezekre rendellenesen száraz esztendők köszöntöttek be. A szélsőséges időjárás a Balaton vízviszonyait nagyon kedvezőtlenül befolyásolta. A Sión egyszer katasztrofális árvizek léptek fel, máskor pedig olyannyira leapadt a vízszín, hogy az már a hajózás érdekeit is komolyan veszélyeztette. Szükségesnek mutatkozott a Balaton lehető sürgős vízrajzi felvétele [14], mert enélkül nem lehetett volna megtervezni a siófoki zsilipek kezelésére kiadandó kezelési utasítást. A vízrajzi felvétel gondolatát nagy örömmel fogadta a Magyar Földrajzi Társaság, amely ebben az időben dolgozott igen nagy odaadással ,,A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei” című, sok kötetes monográfia összeállításán és kiadásán. A Földrajzi Társaság, elnökével, id. Lóczy Lajos egyetemi tanárral az élén, hathatós támogatást ígért és nyújtott a Vízrajzi Osztálynak egy, a Balaton körül kifejlesztendő szintezési hálózat létesítéséhez. Lóczy Keszthelyen és Kenésén 1891-ben önműködő limnográfokat állíttatott fel, amelyek a thalattográfokhoz (mareográfokhoz) hasonlóan önműködően jegyezték a tó vízszínének változását [15]. A Vízrajzi Osztály sem maradt tétlen. A maga részéről már 1886-ban elkészített egy emlékiratot, s abban kifejtette, hogy szükséges lenne a Balaton vízállását, a szél okozta vízszínemelkedést és süllyedést a partok mentén minél több helyütt jegyezni, és ezeket a megfigyelőhelyeket pontos szintezéssel összekötni egymással. Nem nélkülözhették a szintezést azok a további tervezett megfigyelések sem, amelyek szintén a tó vízmennyiségének, illetőleg a vízmennyiség változásának pontos megállapítását célozták. Ezek között első helyütt a párolgási viszonyok tüzetes tanulmányozása állott. 1891-ben a Vízrajzi Osztály megkezdhette a tervezett szintezési vonalak kiépítését. Erre a célra ugyanazokat a magasság-jegytípusokat használták, amelyeket az előző években már a Tiszán is alkalmaztak, vagyis bronz falitáblákat és I., illetőleg II. rendű fixpontköveket. A szintezésre 1892-ben és 1893-ban került sor, majd folytatólag, 1894-ben, a tó keresztszelvényeinek felvételével készültek el, végül 1895-ben a tó medencéje középső részének felvételét hajtotta végre a Vízrajzi Osztály. A szintezés végrehajtásánál ez alkalommal nemcsak a gyakorlati vízrajzi kívánalmak kerültek előtérbe, hanem a földrajzi tanulmányok által megkívánt, nagyobb szigorúságot követelő tudományos szempontok is. 510
