Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
8. Szabatos vízrajzi szintezési hálózat fejlesztése a századfordulón
származó eltérések folytonosan csak (-(-) vagy csak (—) értelemben halmozódnak, ez azt jelenti, hogy a műszer nincs jól kiigazítva, vagy pedig a műszer felállításába, a léc tartásába vagy a léc leolvasásába valami állandó hiba csúszik bele, amiről a mérnök egyébként esetleg nem is szerezne tudomást. Ha pedig a mérnök egyszer már (e grafikon segítségével) felfedezte, hogy szintezését valamely állandó, szabályos hiba terheli, kell, hogy lankadatlanul kutasson annak természete és eredete iránt, majd azt felismerve, a hibát kiküszöbölje. Megjegyezzük azonban, olvassuk az alapelvekről írottakban, ha kellő figyelemmel és csakis arra alkalmas időben szintezünk, továbbá ha minden műszerállásban ,,a műszer tányérját annyira vízszintessé tesszük” (értsd : a műszer függőleges tengelyét annyira függőlegessé tesszük), hogy az előre és hátra irányzás alkalmával, a távcső átfordításakor, a szintezőlibella buborékja a középről 1 parsnál nagyobb értékkel nem mozdul ki, akkor alig-alig fordul elő, hogy kötszernél többször kelljen egy-egy műszerállásban felállni. Vagyis egyszer az ,,oda”, másodszor a „vissza” szintezés alkalmával. Emellett pedig az I. és II. szintezésből nyert eredményekből számított különbségek összege több száz kilométeres vonalon se haladja meg a ±15 mm-t. Előírják továbbá, hogy a szintezéssel a töltéskoronán kell végighaladni. Ott, ahol a szintezési vonal a töltésekről letérne, a katonai térképen is bejelölt vitákhoz kell ragaszkodni, és ezeket meg is kell jelölni a térképen színes irónnal. A fentiekhez mai szemmel a következő megjegyzést kell fűznünk. Ameny- nyire helyes a 6. és 7. pontban lefektetett oda-vissza szintezés szükségességének ilyen világos és meglepően helyesen indokolt okfejtése, annyira helytelen az az elv, amelyet a kötőpontok magasságkülönbségének állandóságára vonatkozóan állít fel. Az a tétel, hogy a kötőpontok magasságkülönbségének az oda-vissza szintezésben 1 mm-en belül azonosaknak kell lenniük, csakis abban az esetben igaz, ha bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy a kötőpontok a két szintezés között semmiféle okból sem szenvedtek magasságváltozást. Ezt azonban nagyon nehéz ellenőrizni, még nehezebb bizonyítani. De még csak nem is valószínű, hogy a cövekek a két mérés közötti időben, a folyókat kísérő homokos, zsombékos, néhol kimondottan mocsaras partokon ne szenvedtek volna kisebb-nagyobb mértékű magasságváltozást. Amikor az alapelvekben kimondották, hogy a Vízrajzi Osztály ragaszkodik a kötőpontok között az 1 mm-en belüli egyezéshez, és valóban : az ilyen módon egyező mérési eredményeket vitték bele a nagy poligonösszeállításba, ezáltal az összes kötőfontsüllyedésből származó hibát menthetetlenül és jel nem ismerhető módon beledolgozták a vízrajzi hálózat poligonzárlataiba. A szintezési cöveknek, mint kötőpontnak, az oda-vissza szintezés közötti időben bekövetkezett változása a szintezésben hibát nem okoz. Csupán annyi történik, hogy a cöveksüllyedés miatt az egyik lécközben jelentkező, (— h') nagyságú eltérés (nem hiba!) a közvetlenül szomszédos szakaszban (+ h") alakban tér vissza. A két érték között — hibátlan mérés esetén — csak elenyésző kis különbség szokott lenni, ami a mindig fellépő, szokványos szintezési mérési hibák [3] folyománya. A Vízrajzi Osztály szintezési jegyzőkönyve 1 — 2 íves füzetekből állott. Mindegyik füzet utolsó lapjára be kellett ragasztani azt a vonalrészt tartalmazó 1:75 000-es katonai térképlapot, amelynek észlelési adatait a füzet 31 Bendefy : Szintezési munkálatok 481
