Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)

Bevezetés

fejti ki nálunk sokoldalú működését: a Nógrád megyei ábelfalvai születésű Mikoviny Sámuel. 1700-ban látta meg a napvilágot [40]. Mérnöki működését 1730. körül kezdte. Bél Mátyás „Notitia Hungáriáé” c. nagy művéhez — III. Károly király megbízásából — megyei térképeket készített. E munkájához meghatározta a pozsonyi kezdő délkört. Pozsony közelében alapvonalat mórt, s ebből kiindulva kiterjedt háromszögelést és számos csillagászati helymeghatározást végzett. A részletfelvételeknél is igen nagy gondossággal járt el. Térképei tartalmuk és külső kiállításuk tekintetében egyaránt a kor legkiválóbb alkotásai közé tartoznak, s a magyar térképészet fejlődésében nagyszerű fellendüléshez vezettek. Túlzás nélkül elmondható, hogy Mikoviny a magyar térképészet nagy reformátora volt [41—44],

Valószínűen 1728-ban szerepelt először Pozsonyban, de neve rövidesen a legjobb körökben is ismertté lett. Ehhez nagymértékben az is hozzájárult, hogy térképeinek elkészítésére a megbízást egyenest a királytól kapta. Hogy nagyszabású térképészeti munkáit elvégezhesse, pozsonyi szállásán önszántából nevelt magának segítőtársakat. Ezek tehát tulajdonképpen „figuráns inzsellérek” volnának, de — miként utólag kitűnt — tudásban, pontosságban, térképeik gondos kiállításának dolgában mesterükhöz méltóknak bizonyultak. Olyan kiváló nevekkel találkozunk a Mikoviny-növendékek sorában, mint pl. Fritsch András, Kovács János, Zeller Sebestyén, Schultz Ádám, Gyurikovics György, Tomka-Szászy János stb. [45]. Mikoviny halála után a közvetlen tanítványok az iskolát fenntartották, s még számos, közöttük néhány igen kiváló mérnököt adtak a hazának. Közöttük talán legnevesebb Bállá Antal (1739— 1815) volt [46],

0.04. A GEODÉTA MÉRNÖKÖK SZAKMAI SZÍNVONALA HAZÁNKBAN A XVIII-XIX. SZÁZAD FORDULÓJÁN

Mivel a tárgykörünket érdeklő időszak közelebbről a XVIII. század végével kezdődik, és a XIX. század első felére eső hőskora mindenképpen.a XVIII. századi alapokra épül fel, indokolt, hogy áttekintést szerezzünk arról, milyen szellemi és szakmai szintet vallhatott magáénak egy geodéta mérnök abban az időben.

Erre a nem kis jelentőségű kérdésre véletlen eset derített fényt. Az Országos Levéltárban ui. előkerült egy iratcsomó, amely egy öreg földmérő mérnök könyvhagyatékának leltárát tartalmazza. Ez a könyvkatalógus nagyon alkalmas arra, hogy rajta keresztül beláthassunk abba a problémába, milyen szakmai látóköre volt egy, a múlt század elején élő, az átlagnál talán különb, de nem a legkiválóbbak közé tartozó magyar mérnöknek.

Az elhúnyt: Baczó József geometra, sokáig a keszthelyi Festetich- uradalom bemérő és ,,földképfestő” [47] vagy „térképíró” geodétája [48] volt, kb. a múlt század tízes évei elejéig. 1814-ben már visegrádi, illetőleg óbudai tartózkodásáról tudunk [49]. Idővel végleg Budára költözött, és a Víziváros 546. sz. házában lakott, a mai Csalogány és Fazekas utca ÉNy-i sarkán, azóta már lebontott házban, 1834-ben Buda városi mérnöke. Enemű tisztségéből kifolyóan — többek közt — térképezte a budai és óbudai dunaparton levő telkeket olyanformán, hogy a térképlapokon telkenként feltüntette az 1828. és 1830. évi árvíz határát [50—51]. Értékes és megbízható térképeknek tartották a felvételeit. Vásárhelyi Pál 1843-ban kéri Buda főváros tanácsát „...miszerint rendes mérnöke, Baczó József által Buda főváros kültelkeiről

34