Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
4. Régi ármentesítő és belvízszabályozó társulataink szintezési munkálatai
Markmüller József* eléggé korán, Vásárhelyi Pállal egy esztendőben, 1816-ban nyerte mérnöki oklevelét a pesti Institutum Geometricumban. Ezek szerint fiatalon került az Eger patak mentére, hogy végigszintezze azt. Erről készült térképét az egri Állami Levéltár őrzi. (Jelzete : T 36). Címe : „Az Eger patak lejtmérése a Tiszába való betorkolásig.” Nagysága : 70x38 cm2_ 4.41. ábra A Jósvavölgyi malomcsatornatársulat magasségjegye 4.54. A TEMES-BEGAVÖLGYI VÍZSZABÁLYOZÁSI TÁRSULAT A trianoni békeszerződés következtében 28 nagyobb ármentesítő és belvízrendező társulatunk érdekterülete került valamelyik szomszédos állam igazgatásának jogkörébe, 15 társulatunk védterületét pedig az új államhatár megosztotta. A címben mondott Temes—Begavölgyi társulat az egyetlen, amelynek területe részben jugoszláv, részben román uralom alá jutott. Valamikor egyike * Ne tévesszük össze Markmüller Károllyal, aki 1807-ben Gáty Istvánn&l egy időben szerzett mérnöki oklevelet ugyanott. (Valószínűleg N. Józsefnek testvére.) 270