Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)

1. A szabatos szintezési munka kezdete hazánkban. A Körös-vidék szintezése

10. §. A szintezőlibella által előállított szintfelületet úgy tudjuk magasságmérésre gyakorlatilag kihasználni, hogy a libella mellé jól nagyító távcsövet alkalmazunk, és gondoskodunk a távcső és a libella szerves kapcsolatáról. A kettő közötti összeköttetésnek olyannak kell lennie, hogy a felmerülő szükséges vizsgálatok elvégezhetők legyenek.

11. §. A szintezéshez egyszerű földi távcsöveket használnak. Ezek általában két domborúan csiszolt lencsét tartalmaznak. A lencsék egymástól gyújtótávolságuk összegének távolságára vannak a távcsőben rögzítve.

A továbbiakban igen részletesen ismerteti a geodéziai távcsövek optikáját, különös tekintettel a szintezési gyakorlatra. Az ebben a bekezdésben foglaltak ma is teljességükben helytállók.

12. §. Ebben a bekezdésben a szálkereszt („fonalszálak”) szükségességéről és gyakorlati kiviteléről beszél. Igen helyesen utal arra is, hogy a szintezéshez elvileg, elsősorban csakis a vízszintes szálra lenne szükség. Megmagyarázza azonban azt is, miért van szükség mégis a függőleges szálra is.

A 13. §.-ban olyan korszerű műszerszerkesztési elvet rögzít le, amelyet csak egy évszázaddal később, az 1920-as évek elején valósított meg az Északamerikai Egyesült Államok (USA) országos felsőrendű szintezési szolgálata. Ez a műszer a Coast and Geodetic Survey mechanikai műhelyében készült. A műszeren a távcső az alhidádéhoz mereven van erősítve, hosszanti tengelye körül nem forgatható, a libella pedig a távcsőhöz kötött. A műszer szerkesztői arra törekedtek, hogy a libella lehetőleg közel jusson a távcső irányvonalához, miért is a libellát burkolócsövével együtt besüllyesztették a távcsőbe úgy, hogy a legalsó benyúló rész éppen érinti azt a csonkakúpot, amelyet az objektív szabad nyílása és az irányszálak diafragmanyílása alkot. Hogy a libellát a külső hőmérséklet hatásaitól elszigeteljék, továbbá, hogy a besüllyesztéshez szükséges nyíláson légáramlat, nedvesség, por és egyéb tisztátalanság be ne hatolhasson a távcső belsejébe, a távcső főcsövét és a libellát közös burkoló cső veszi körül, s így a távcsövet és a libellát valóban egyetlen csőben egyesítették [184],

Huszár „Instructio”-jának ez a bekezdése egyike azoknak a részeknek, amelyekből leginkább kiviláglik, mennyire megelőzte Huszár Mátyás saját korát tudásban, alkotó fantáziában, elméleti és gyakorlati téren egyaránt.

Ha a távcsövet és a libellát egyetlen csőben lehetne egyesíteni (s ezt az eszmét egy ügyes műszerész fáradság nélkül tudná kivitelezni), írja, . . .akkor nem lenne kívánatos a szintezőműszereken semmi további javítás. Mivel azonban egyelőre a libella és a távcső két külön tárgy, és közöttük csak szerkesztésből folyó kapcsolat áll fenn, különböző geometriai módszerekhez kell folyamodnunk a műszerek igazítása alkalmával.

14. §. Határozzuk meg — írja Huszár — a nyugalmi helyzetben levő víz felszínére a léctávolságnak megfelelően az érintősík és a szintvonal ferde- ségből, valamint a refrakcióból eredő különbséget, nemkülönben a távcső- irányvonalának AB magasságát (1.12. ábra). Mindezeket a tényezőket figyelembe véve kiszámítható, hogy BL távolságban mekkorára kell az ML magasságot választani ahhoz, hogy az ÄM egyenes a vízszintes iránysíkban legyen. Jelöljük ki ezt a M magasságot, és állítsuk rá A pontban a műszer libelláját úgy, hogy a buborék egyúttal középütt legyen. Ebben az esetben a libella egyik irányban kiigazítottnak mondható.

108