Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

legértékesebb írott és rajzolt dokumentációs anyag egy része a bécsi levéltárakba vándorolt. Ezeket a forrásokat részben tételesen ismerjük, de műszaki szakember napjainkig nem látta őket. így a következőkben csakis a Budapesten fellelhető levéltári anyagra támaszkodhatunk.

Az illetékes állami szervek által végrehajtott vízszabályozási munkálatokon kívül hasonló feladatokkal foglalkoztak még a Balatonnal közvetlenül szomszédos földesurak geometrái, elsősorban a keszthelyi Festeticsek kiválóan képzett mérnökei is [143]. A Festetics-család levéltára nagyon sok értékes adatot nyújt a Balaton délnyugati vége és a Kis-Balaton mú'szaktörténeti vizsgálatához.

1. A Balaton lecsapolását sürgető gazdasági okok

Azt, hogy milyen okok kényszerítették a magyarságot arra, hogy a Balaton víztükrét erősen megemeljék, az előzőkben tárgyaltuk. Az is bizonyosra vehető, hogy a hosszú évszázadok alatt mind a földesurak, mind a jobbágysorban élő szegények egyaránt alkalmazkodtak a mesterségesen kialakított vízviszonyokhoz. Vajon a törökök kiűzése és a szóban forgó területek politikai fel- szabadulása elég ok lenne arra, hogy alig néhány évtizeddel a fegyverzaj el- csitulása után már felvetődjék a gondolat, a Balaton olyan mérvű kiszárítására, hogy csak az egykori tófenék legmélyebb vonala mentén kialakított csatorna tudná fenntartani a hajózás lehetőségét; az így felszabadult területeket pedig gabona téfmesztésére kívánnák felhasználni?

A műszaki történet úgy tartja nyilván, hogy ez a terv Beszédes József (1.122 ábra) ötletéből született, aki Kolozsvártól G rácig hajózható „országos nagy csatorna” tervét vázolta fel 1839-ben [144]. Ez a terv azonban korábbi, mert már Mikoviny 1730—1735 között készült Balaton térképén is szerepel.

Ebből következően a Balaton lecsapo- lásának terve már az 1730-as évek legelején, sőt talán már az 1720-as években

1.122 ábra. Beszédes József

felvetődhetett. Mikoviny tervének lényege pontosan az volt, amelyet később Beszédes foglalt írásba. Azonban ez a terv térképeken, rajzilag több ízben is megjelent.

Első ízben Mikoviny 1730-as években készült térképén, majd Krieger Sámuel 1763. évi nagyszabású Balaton-térképén (4.2 ábra) találkozunk vele. A terv eredeti szerzőjére Krieger nem utal, de ezt abban a korban nem is tartották lényegesnek.

Ignatius Müller néhány évvel később: 1769-ben készített térképén [145] ugyancsak be van jelölve a negyven évvel korábban megtervezett csatorna (1.66 ábra). Úgy látszik tehát, hogy a terv benne élt a levegőben, köztudott és megvalósulás előtt álló dolog volt. Beszédes — Mikoviny első terve után 90 évvel — sajátjaként állott elő ugyanezzel a tervvel. De még összedolgozta azzal a Bő/im-féle Sió-szabályozási tervet is. A tervezet többi részéről biztosat nem mondhatunk. Valószínűnek látszik, hogy az Beszédes sajátja. Levéltári nyomok bizonyítják, hogy Kolozsvár és a Tisza között több ízben is megfordult.

Természetesen nem óhajtom ezzel kisebbíteni Beszédes József múlhatatlan

érdemeit, de kötelességemnek érzem a babért odailleszteni annak homlokára, akitől a gondolat származott. Ma már különösnek ható ötlet, de ez a maga korában igen kitűnőnek tartott, műszakilag és gazdaságilag egyaránt kiváló úttörő kezdeményezés volt és a folyók akkori igen magas vízállása ténylegesen megkönnyítette volna a terv végrehajtását.

Ha tudjuk azt, hogy a XVII —XVIII. századi gabonakereskedelem Habsburg- birodalmon belüli egyik fontos gócpontja Grác volt [146], és azt, hogy a magyarországi és a külföldi utak hihetetlen rossz minősége miatt gabonát csak vízi úton lehetett nagyobb tömegben szállítani, nem nehéz a Balaton le- csapolásának Mikoviny—Krieger—Beszédes-féle terve és a gabonakereskedelem közötti közvetlen kapcsolatot felismernünk.

Az Európában évszázadokon át dúló háborúk és az ezek okozta pusztító ragályok miatt a kontinens lakossága időről időre számottevően megfogyatkozott. A kevés számú lakosságnak kevesebb gabonára volt ugyan szüksége, de a hadsereg járta területeken nem lehetett a földet rendszeresen művelni. Ezzel szemben a hadsereg ellátására a normálisnál sokkal több gabonára volt szükség. E két tényező hatására mind egy- egy országon belül, mind nemzetközi viszonylatban a gabonaszükséglet igen sokféle módon alakult. Hazánkban az osztrák gazdaságpolitika XVII —XVIII. századi nyomása mellett, a többi európai államot sújtó bajok fokozottabban érvényesültek [147].

A török megszállta területeken a népesség nagyon megritkult. Annyira, hogy sok helyen még a maga számára sem tudott elég kenyérmagvat termelni, nemhogy a hódító seregeket kellő mennyiségű gabonával el tudta volna látni. Ezért, noha azt mindkét fél erősen tiltotta, egész rendszeres gabonakereskedelem alakult ki a török és magyar területek között. Első nyomait már 1543-ból ismerjük, 1600-ra pedig már olyan méreteket öltött, hogy egész Vasból, Zalából, Sopron és Pozsony megyéből szekerezték és úsztatták a ga98