Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
Bevezetés
A vizsgálatokat tehát részben levéltári kutatásokra alapoztuk. így az Országos Levéltár, az egykori keszthelyi Festetics-levéltár, a zalaegerszegi, veszprémi és kaposvári megyei levéltárak, a pannonhalmi Benedek-rendi apátság levél- és térképtára bizonyult hasznosnak, de ezeken kívül információkat kaptunk a veszprémi, győri és szombathelyi rk. püspöki könyv- és levéltárak idevonatkozó kéziratos térképi anyagából is. A levéltári kutatások egyik fő célja az volt, hogy adatokat szerezzünk a Balaton egykori vízállásviszonyaira. Ennek felderítésére minden olyan legkisebb adatot és utalást is figyelembe vettünk, amely alkalmas lehetett arra, hogy a vizsgált kérdés megoldásához bármilyen kis mértékben közelebb segítsen. Eljárásunk lényege az volt, hogy lépésről lépésre konkrét térképi adatok alapján közelítettük meg a múltbeli állapotot. Ennek első fázisaként az 1856—1858-as években készült kataszteri térképeket használtuk fel, majd az 1763 — 66 években készült Kr/eger-féle térképeket vettük alapul. Minden egyéb, a közbeeső évszázadból származó térkép e két időpont közötti állapothoz esetenként igazodik, és a változott vízállásoknak megfelelően más-más alakot mutat. A tó térképi alakjának megváltozásában természetesen szerepet játszik a terep felmérésének és a térkép szerkesztésének módja és pontossága, sőt az a körülmény is, hogy a térkép milyen célból készült. A levéltári forrásokból származó egyéb adatok ennek a térképi anyagnak szerves kiegészítői. Az első fázisban, az általunk részletesen vizsgált időszakban, tehát a török-időktől 1863-ig, a Siócsatorna megnyitásáig, a Balaton tavával vagy környékével kapcsolatban végrehajtott hatósági műszaki munkálatoknak elrendelői, ellenőrzői, igazgatói, különböző bécsi minisztériumok, az osztrák császári legfőbb haditanács, valamint a vezérkar és a bécsi birodalmi építészeti főigazgatóság voltak. Ezért a magyar levéltárakban fellelhető anyag, ha nyújt is felvilágosítást a Balatonnal történtekkel kapcsolatban, egyáltalán nem teljes. A mérési eredményeket összegező jegyzőkönyvek, a kimerítő műszaki leírások és jelentések részben Bécsbe kerültek és a mi levéltárainkban általában csak Bécsben kelt rendelkezések, vagy Bécsbe küldött jelentések másolatai, esetleg kivonatai találhatók. A rajzi, térképi anyag, sajnos hiányos. A Bécsbe elszállított anyagról részint erre vonatkozó rendelkezések, részint átvételi elismervények is tanúskodnak. A történeti források és a levéltári dokumentumok elemzéséből kétségtelenül kiderülnek a következők. A kívülről reánk törő nagy vészek: a tatárjárás és a törökdúlás idején a magára hagyott és fegyveres erőiben megfogyatkozott magyarság a lehetetlent is megkísérelveellenáll a hódító hadak előnyomulásának. Ebben a mocsarak, erdők és barlangok nagy segítségére voltak. A törökök kiűzése után, részint az európai lakosság általános szaporodása, részint pedig a folytonos háborúk miatt bekövetkezett gabona-konjunktúra következtében került sor a mocsárvilág lecsapolására. Ez a tevékenység együtt járt a Balaton tó szabályozásával. A munka zömét kezdetben a fiatal Krieger Sámuel végezte (ebben az időben, 1765 körül, mindössze 25—26 éves volt). Többször összeszintezte a Balaton vízszintjét a Duna—Sió torkolat vízszintjével. Legfelsőbb megbízásból a Balaton térképét és szabályozási tervét is elkészítette. Mivel pedig a későbbiekben Krieger lecsapolási tervét ismételten megtámadták, a magyar helytartótanács (több évnyi időkülönbséggel) ellenőrző méréseket végeztetett. Ezek a mérések Krieger gondos munkáját igazolták. Végeredményben határozott megállapítást nyert, hogy a török felszabadító háborúk utáni időkben, tehát kb. a XVIII. század folyamán a Balaton vízszintje 2/г öllel, kereken 5 méterrel volt magasabb a mainál. A Kr/eger-féle Balaton-térkép 2 öles izobát-görbéje tehát megfelel annak az 1773. évi partvonalnak, amely akkor állott volna elő, ha a tó vízszintje abban az időben 2 öllel alacsonyabb lett volna. Ezt a görbét alapul véve világosan látható, hogy a Balaton délkeleti partvonala évszázados viszonylatban eléggé erős ütemben nyomul előre DK-i irányban. Az északnyugati partvonal mentén hol abráziós folyamat, hol pedig feltöltődés állapítható meg. A mérnöki és kartográfiai vonatkozású adatokon kívül értékesítettük még az egyéb egykorú útinaplókban és feljegyzésekben található leírásokat is. Nem kis meglepetésünkre, ezek is igen hasznos, számszerűen is kiértékelhető észleleteket tartalmaznak. A zalaegerszegi megyei levéltár két, az 1830-as évekből származó újabb mélységmérés eredményeit tartalmazó Bala- ton-térképet is őriz. Egyik névtelen; a másik szerzője Vörös László, Somogy megye főmérnöke. Az Országos-, illetve a kaposvári megyei levéltárban Zbella Ignácnak, az egykori piarista birtokok földmérőjének két pompás keresztszelvényét találtuk. Mindezek, a régi mélységmérésből származó izobát-görbék adatokat szolgáltatnak a tó egyes medencerészei mélységviszonyai, illetve feliszapolódása időbeli változásának tanulmányozásához. A megadott magassági adatokat az országos felsőrendű szintezés alappontjaihoz kapcsolva „országos”, azaz Adria feletti rendszerben, szintezéssel határoztuk meg. E sokféle, gazdag forrásanyag lehetővé tette a gondos forrásértékelést és a kiválasztott legmegbízhatóbb anyagból a Balaton egykori partvonalainak megállapítását és megrajzolását. Ezekre az eredményekre támaszkodva a továbbiakban azt vizsgáltuk, milyen hatással volt a tó vízszintjének ilyen mértékű változása a partvonal fejlettségére, illetve mit jelentett a természetes hidrológiai egyensúlyi állapottól való eltérés ilyen mértéke a tómeder feliszapolódási viszonyaira. Ezt követően részletesen vizsgáltuk a parterózió hatását. Végül két évszázadra visszamenően elemeztük a tómeder teljes feliszapolódásának menetét, megállapítva a tóba került iszaptömeg továbbvándorlásának módját és a tó medencéjében a leülepedés tendenciáját. Végül mindezekből az eredményekből megkíséreltük, hogy előrejelzést 8
