Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

mas munkát igénylő védőmú'vek nem­csak a Dunántúlon voltak; Balás Vilmos az adatok tömegét sorakoztatta fel leg­utóbb ezekről szóló, de kizárólag az Al­föld területével foglalkozó tanulmányá­ban [69-71]. Ha ennek tudatában tekintjük a ró­mai kor előtti idők 106,0 — 106,5 m kö­rüli magasságban állandósult vízállását, akkor érthető, hogy a történelem előtti kor mindenkori népei ezt a vízszintet egy ezredéven át mindenáron tartották. A tihanyi, de éppen úgy a ságvári kőkori erődítmény, valamint a fonyódi földvár számára a szóban forgó vízállás elemi szükségesség volt; hozzátartozott a földvárak helyzeti energiájának, illetve ellenállási képességének növeléséhez. 2. A rómaiak vízállás­szabályozó munkálatai Ami azonban a történelem előtti kor embere számára szükségesség volt és biztonságát növelte, az a rómaiak szá­mára esetleg közlekedési akadályt vagy katonapolitikai hátrányt jelentett. így a jelen esetben is. A Balaton vízszintviszonyainak sza­bályozására a III. század végén, Galerius császár (1.54 ábra) idejében került sor. Galeriust, aki egyszerű sorból került a magas császári méltóságra, szoros köte­lékek fűzték Pannóniához. A mai Szófia környékén született, és gyermekkorá­ban pásztorfiú volt. Vére azonban a ka­tonai pálya felé terelte. Mint légionárius hamarosan kitűnt rátermettségével és rettenthetetlen bátorságával. Rövide­sen a pannóniai légiók főparancsnoka lett. 293-ban Diocletianus császár felesé­gül adta hozzá leányát, Valériát, és ugyanakkor fiává is fogadta, caesárrá és a Duna-menti provinciák teljhatalmú kor­mányzójává nevezte ki. 305-ben, amikor Diocletianus lemondott a trónról, Gale­rius felvette az Augustus címet is, és ke­let-római császárként uralkodott 311- ben bekövetkezett haláláig. Félművelt, erőskezű diktátornak ír­ják le a korabeli auctorok. Nevéhez az uralma idején újból fellángolt keresz­tényüldözések is kapcsolódnak. Mind­amellett eszes és szigorú erkölcsű fér­fiúként maradt meg kortársai emlékeze­tében. Galerius, és Diocletianus másik utódja, Nagy Constantinus is sokat hadakozott a népvándorlás hullámaival érkező tör­zsekkel Pannóniában. Különösen a Kár­pátoknak nevet adó karp törzsek lá­zongtak és intéztek ismételt támadáso­kat a limes ellen. Húsz éven át harcoltak a rómaiak a karpok ellen, míg nem 247-ben Marcus Julius Philippus katonailag leverte őket. Ám a Máramarosi havasokban és az er­délyi magas hegységekben tanyázó karp törzsek továbbra is nyugtalankodtak. Galerius, aki egyébként sokszor és huzamosan tartózkodott Pannóniában, más taktikát követett. Már Diocletianus változtatott a korábbi római katonai politikán, és a szarmatáknak a dunai tar­tományokból való végleges kiűzése (284—305) után a Duna vonalán építette ki a birodalom határainak védelmét. Intercisa és Aquincum az ő idejében váltak katonai erődítményekké. A pesti oldalon is ő építette 294-ben (a mai Március 15. téren levő) kisebb erődöt. Mindezzel azonban nem tudta megaka­dályozni a szarmaták és a germánok meg-megújuló támadásait. Az újból és újból fellángoló harcok arra késztették Galeriust, hogy a két Pannóniát (P. Inferiort és P. Superiort) magában foglaló lllyricumot belülről is megerősítse. Evégből Alsó Pannónia északi részéből, a Dráváig terjedően, új tartományt alakított ki, és azt feleségéről, Diocletianus leányáról, Va­lériának nevezte el. Az új tartomány, a 55 1.56 ábra. A foki római kori zsilip nyugati alapfalának romjai (Kuzsinszky B. után)

Next

/
Oldalképek
Tartalom