Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
Ez más szóval azt jelenti, hogy a római uralom bukása után 500 évvel a Balaton szintje megközelítően 107,5 m magasságban volt. Azaz: a Galerius-féle levezető csatorna tönkremenetele után 500 esztendővel, a Balaton szintje e mai átlagos vízállásnál 250—300 cm-rel magasabban volt. Vegyük azonban fontolóra azt is, hogy a római kori vízállásnak a foki levezető csatorna fenék- és mederviszonyaihoz kellett alkalmazkodnia. Mivel e hely Adria feletti magasságát 105,3 méternek állapítottam meg, és mivel a népvándorlás korában, a zsilip tönkretétele óta a csatorna medrének legalább 3 — 4 méteres feltöltődésével számolnunk kell, az eredeti Gc/er/us-korabeli fenékmélységét 100,0—101,0 m között sejtjük. A rómaiak korában, ezek szerint legfeljebb 103,8 — 104,5 m A. f. között állandósított vízszint tételezhető fel. Ez az eredmény a partközeli római leletek tengerszint fölötti magassági viszonyaiból ellenőrizve a valóságnak megfelel. Mosaburch-ot (1.22 ábra) a fran kok és a longobárdok még birtokukban tartották. A vár közelében IX. századi frank sírok vannak. Ezek fenékszintje 105,70 m A. f. Ebből az következik, hogy a tó víztükrének ingadozásaa rómaiak távoz- tával a zsilip tönkremenetele után is csak néhány deciméter nagyságrendű volt. Ezt a megállapítást támogatja az említett zalavári, récéskúti templomrom pádimentumának szintmagassága (107,97 m), valamint az ugyanott levő IX—X. századi kis település (a mai emlékmű közelében!) szintje (106,40 m) is; továbbá az ugyanabból a korból származó út nyoma (106,60 m). Ezek — függetlenül a tó vízállásának évszakos ingadozásától — kétségtelenül mindenkor száraz területeken voltak. A tó vízállásviszonyairól szerkesztett grafikonból kitűnik, hogy mindazoknak, akik Mosaburch-ot erődítményként használni akarták, gondoskodniuk kellett arról, hogy a 105,7 — 106,0 m A. f. vízszintet tarthassák. Következésképpen nem kételkedem abban, hogy mind Pribina morvái, mind várbeli utódaik egy ideig gondoskodtak a foki lefolyás időnkénti tisztogatásáról. Ellenkező esetben ugyanis a tó vízszintje feltétlenül megemelkedett volna (1.23 és 1.24 ábrák). A Mosaburch-i ásatások során Cs. Sós Ágnes (1,14 ábra) számunkra egy fontos megfigyelést rögzített. Közli ugyanis, hogy a várhoz tartozó kápolna 107,93 m A. f. magasságban levő döngölt pádimentuma alatt vegyes feltöltést talált (1.25 ábra). Ezek: 109,20—107,93 m-ig szárazföldi feltöltődés, 107,93 — 107,88 m-ig fekete döngölt föld, 107,88 — 107,75 m-ig kavicsréteg, 107,75 — 107,70 m-ig fekete döngölt föld, 107,70 — 106,90 m-ig törmelékes feltöltés, 106,90—106,40 m-ig tavi homokos üledék, 106,40 —alatt egykori agyagos tófenék. Sajnos, ma már az egykori vár (Mosaburch) területén bolygatatlan talajt nagyon nehezen találnánk. A régészeti ásatás a vár területén minden tenyérnyi helyet megkutatott és ezen az alapon készítették el rekonstrukcióját (1.26 ábra) Mosaburch XI. századi formájáról. De ettől függetlenül is igen sok kár és bolygatás keletkezett a várban 250 évvel ezelőtt. 1701-ben ugyanis I. Lipót király elrendelte a feleslegessé váló végvári katonaság feloszlatását és ezzel kapcsolatban — többek között — Zala- vár erődítményének lerombolását. A parancsot 1702-ben hajtották végre: a várat felrobbantották [43]. A lakosság ennek a köveiből építkezett, de még az állami útépítő hivatal is segített pusztítani a romokat. Ebből építették a pacsai közutat. Mivel a Zalavár-récéskúti templom (1.27 ábra) kőlappal borított pádimentumának szintje 107,97 m A. f. magasságban van, mégpedig az eredeti terep1.25 ábra. A zalavári várkápolna régészeti feltárása alkalmával készült szelvény (Cs. Sós Ágnes ásatása, 1963) 1. Fekete döngölt föld; 2. kavicsréteg; 3. törmelékes feltöltés; 4. tavi homokos üledék ; 5. egykori agyagos tófenék viszonyoknak megfelelően, a Zalavár — mosaburchi várkápolna döngölt pádimentumát pedig 107,93 m A. f. magasságban alakították ki: mesterséges feltöltéssel, megállapítható, hogy Zalavár (Mosaburch) építése idején a Balaton vízállása nem volt magasabb 107,50 méternél. A zalavári régészeti feltárások során felmerült alapvető kérdésekre a feleletet, a perdöntő bizonyítékokat Cs. Sós Ágnes 1961—1963. évi récéskúti ásatási eredményei szolgáltatták. Már a Mosaburch-i várkápolna rétegszelvénye (1.25 ábra) nagy fontosságú számunkra, de a récéskúti ásatások [43a] alkalmával feltárt épületmaradványok, valamint azok terepi és biológiai környezete mindennél fontosabb adatokat szolgáltatott a Balaton VII —X. századi vízszintválto- zásainak meghatározásához. Sós Ágnes ásatásai Radnóti 1946—1947. évi eredményeit [34] lényegesen módosítják. Radnóti ugyanis kutatásait csakis a récéskúti bazilikára terjesztette ki és annak falain kívül csak átlag 80 cm széles 27
