Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.20 ábra. Árpád-kori malom, híd és cölöputak maradványai a Zala medrében, Zalalövő tájékán (Miholics J. felv. 1966) Zala-völgyi kutatásai [38a]. Ugyanis Zalalövő közelében, a Zala új medrének kialakításával kapcsolatban — régészeti- lég is igazolható — IX —XI. századi híd-, dorongút és vízimalom gerendamaradványai kerültek elő „in situ", vagyis megbolygatatlan helyzetben a mederből (1.18 — 1.20 ábra). Az egykori malom mellett a malomkövet is megtalálták. (Anyaga: piroxénandezit.) A malom mögött a terelőgát rögzítő gerendái kerültek napvilágra. Ezzel a fontos lelettel az a kérdés is megoldódott, hogyan készítették régi molnáraink az évszázadokon át annyi bajt okozó „víz- félreszorító gátakat”. 1558-ban Mezőlaky zalavári commen- dator levelében foglaltak szerint [39], „jeges, nagy árvíz idején a várból sem lovon, sem kocsin, sem hajón kijönni nem lehet”. Az utakat tehát a Balaton magas vízállása idején ugyancsak derekasan ellepte a víz. A XVI. században ez tökéletesen érthető, mert ekkor ezek az utak már régen nem hídutak, hanem csak azok helyén összetákolt dorong- utak voltak. A Mezőlaky levelében foglaltak hitelességét alátámasztja II. Miksa császár (azonos I. Miksa magyar királlyal) 1575- ben kelt dekrétuma [40]. Ebben a zalavári várat lakatlan épületnek mondja, és elrendeli annak azonnali megerősítését, és a törökök elleni végvárrendszerbe való bekapcsolását. Zalavár tehát ismét élettel telik meg. Az a terület, amelyen a hozzá vezető dorongutak átvezetnek: vad vízi világ; olyan, amilyen 2000 — 3000 évvel koráb- ben a rómaiak korában, vagy még az azt megelőző időkben lehetett. Szalós Mihály, a Zala Vízszabályozó Társulat igazgató mérnöke adott erre vonatkozóan igen jó képet 1894-ben kelt műszaki leírásában [41]. Bevezető soraival érdemes megismerkednünk: „1829 előtt, midőn a Zala Vízszabályozó Társulat alakult, a Zala egész völgye a Kis-Balatontól a kehidai töltésig náddal, sással, éger- és kőrisfákkal benőtt mocsár volt. Csak pár sziget ma- gaslott ki ebből, és a partok mentén 50—100 méter széles sávokon rét- és legelőgazdálkodás folyt. Az egész berek 24
