Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
V. Végkövetkeztetések
V. VÉGKÖVETKEZTETÉSEK I. A tó vízszintjének változására vonatkozó, mintegy 9000 esztendőre visszamenő megállapításainkat röviden a következőkben összegezhetjük. A Balaton 106,5 — 107,0 m A. f. vízszintnél kerül természetes hidrológiai egyensúlyba. Éppen ezért, hosszú évezredeken át a tó vízszintje csak az évi csapadékjárás szerint változott. Római kori vízszintje a lecsapolás folytán 104,50 m körül alakult ki, tehát kb. a mai vízszinttel volt azonos. A népvándorlás korában Galerius zsilipje tönkrement, a hozzá tartozó levezető árok pedig feliszapolódott. Rövidesen visszaállott a régi állapot. Csapadékos időszakokban a tó vízállása 108 — 109 m magasságig könnyen megemelkedett. A tó szintjének mesterséges megemeléséről tudunk a kelta invázió, a mongolok betörése és a másfél százados török uralom korából. Ez alkalmakkor a duzzasztott vízszíntnek megfelelően az északi oldalon abráziós parti színlők, a délin pedig a tó teljes hosszában, ki- sebb-nagyobb homokturzások képződtek ki. A hosszú török uralom alatt a környék gazdasági rendje ehhez a magas vízszinthez igazodott. Malmok épültek reá, a mai tómedertől messze levő, akkor elöntött laposokban pedig a vidék népe pákász-halász életet folytatott. A tó lecsapolása tehát sokak, különösképpen pedig a nagybirtokosok érdekével ellenkezett; magas vízállását éppen ezért csak a múlt század közepén tudták végérvényesen alászállítani. Tihany évszázadokon át sziget volt. II. Az ismertetett adatokból az alaktani paraméterek jelleggörbéi alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Balaton természetes hidrológiai egyensúlyi állapotának a 106 — 107 m A. f. vízállások felelnek meg. Az egyensúlyi állapottól való eltérés (1000—1800 között) egyik jelentős oka volt a tómeder fel- iszapolódásában tapasztalt időleges fel- gyorsulásnak, s így végső soron lerövidítette a Balaton várható élettartamát. Az időleges felduzzasztás hatására a partvonal fejlettsége (különösen a délnyugati öblözetekben) rendkívüli módon megnövekedett, az újonnan elöntött parti részek révén az eróziós bázis hatása nagy területekre terjedt ki, s ez következményeiben elsősorban a Kis- Balaton s a keszthelyi öböl hordaléktermelésének erőteljes fokozódásában nyilvánult meg. Ugyanilyen hatás érvényesült a balatoni Nagyberek elöntése révén is. Amennyiben megfelelően megalapozott műszaki beavatkozás révén mód nyílnék a Balaton rendezésére, akkor az új tartós vízszintet a természetes hidrológiai egyensúlyi állapotoknak jobban megfelelő 106—107 m A. f. közötti értékben kellene megszabni, ami a jelenlegi tartós vízállás 1 — 1,5 m-rel való emelését jelentené. III. A partvonal hullámenergetikai viszonyaira végzett számításaink alapján részletesen megvizsgáltuk és meghatároztuk az elmosódási és feliszapolódási intenzi201
