Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
II. A Balaton alaktani vizsgálata
II. A BALATON ALAKTANI VIZSGÁLATA A Balaton alaktani vizsgálatához kivételes lehetőségeket biztosított a Ben- defy L által megszerkesztett vízállásváltozási menetgörbe (1.51 ábra). A segítségével szerkesztett 1:25 000 méretarányú térképsorozat i. e. 1000-től napjainkig terjedően kidolgozva megadta az összes lényeges számítási, kiindulási alapokat. Az alaktani vizsgálat célja kettős volt; egyrészt kerestük a Balaton hidrológiai viszonyainak leginkább megfelelő, a természetes egyensúlyi állapotot tükröző alaktani paramétereket, másrészt adatokat kívántunk nyerni a parterózió számításához, a partvonalhosszak, a meghajtási hosz- szak, valamint a vízmélységek jellemző értékeinek meghatározása révén. A fentiekben megfogalmazott célnak megfelelően végigkövettük a partvonal fejlettségének, a vízfelszín alakjának, hosszának, szélességének, a tó víztérfogatának időbeni alakulását, és kapcsolatot határoztunk meg a vízállás és vízfelület, valamint a vízállás és a víztérfogat között. A) A TÓFELÜLET ÉS VÍZTÉRFOGAT VÁLTOZÁSAI A Balaton legjellemzőbb tartós vízszintjei, valamint az említett 1:25 000 részletes jelenkori térképek adatainak felhasználása révén Keresztesi Z. megszerkesztette a Balaton időrendi kiterjedését (i. e. 1000-től napjainkig) szemléltető térképet (2.1 a ábra), amely megfelel a fentebb ismertetett történeti, régészeti feltárások, okmányok tanulmányozása során levont következtetéseknek. A térkép megszerkesztése során abból indultunk ki, hogy jelenlegi ismereteink szerint legmegbízhatóbban az egykori tartós vízszintek határozhatók meg; a Balaton egykori vízboritásos területeinek megszerkesztése során viszont teljes joggal feltételezhetjük, hogy a domborzat az elmúlt közel 3000 év alatt nem változhatott meg olyan jelentős mértékben, hogy a jelenlegi részletes térképeket ne lehetne közelítően érvényesnek elfogadni az általunk vizsgált időszakra (a III. fejezetben egyébként, a Kis-Balaton tőzegtérképének bemutatása kapcsán utalunk majd e következtetésünk helyességére). Az ismertetett kiindulási adatok alapján először a tófelszín és a tótérfogat időbeni alakulását bemutató görbéket szerkesztettük meg (2.2 ábra). A jelleggörbék szabályosan követik a vízállás változásait, és maximális értékeket az 1100—1800-as évek között vesznek fel, a már részletezett okok miatt bekövetkezett nagymértékű fel- duzzasztás miatt. * Sokkal jellemzőbb kép látható a 2.3 ábrán, ahol a tófelszín és a tótérfogat jelleggörbéit a vízállás függvényében raktuk fel. Láthatóan, mind a V = f(H), mind az F = f(H) görbe inflexiós pontja a 106—107 m A. f. vízállások környezetébe esik. A görbék eddig a pontig szabályosan, a tavakra, tározókra a szakirodalomban általában (a természetes medreknek megfelelő módon) közismert formának megfelelően változnak, 155