Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

1.167 ábra. Festetics György gróf „Főnix” nevű hajója Részlet Zelenka Lajos 1805. évi térképéről

sor, hogy ki is tudjuk várni (a dolog végét).”

„Fokról — a part mentében — Bala- tonkeresztúrra vezet a postaút. Ez már nincs messze Marcalitól. Ennek ellenére állandóan ki van téve az elöntéseknek; ez szinte évről évre bekövetkezik. Nem lehet semmit sem tenni ellene . .

„Foktól Zamárdiig a tó partja több helyütt néhány öl magas; ezek a helyek azonban csak kurta szakaszok. Távolabb hasonló jelenséggel ritkán találkozunk. Zamárdinál van a tihanyi rév. Jó időben fél órába tart az átkelés. A félsziget csodálatos látványt nyújt. A tónak a mélysége a (tihanyi) szorosban kb. 6 öl lehet.”

„A magyar Pyrmont, Füred (1.165 ábra), annak a hegyláncnak a lábához simul, amely a Badacsonytól a partok mentén húzódik fel észak felé (1.166 ábra). (Pyrmont az egykori hasonló nevű fejedelemség fővárosa volt Braunschweig közelében. Ásványvízforrásairól híres gyógyfürdő.) A kilátás sem a zalai, sem a veszprémi oldal felé nem a legjobb. Eltakarják a bazalthegyek.” „Ahogy az ember a harmadik posta- állomáshoz, Szemeshez közeledik, érinti a révnél levő gátat. Ez a töltés a vízjárta partvonaltól mélyen bevezet a tó belsejébe. Amikor megérkeztünk Szemesre, láttam Festetics György gróf Főnix hajóját a tó közepén; árboclobogóit csap- dosta a szél (1.167 ábra).”

„Ez a hajó nemcsak szórakozás céljait szolgálja, hanem sószállításra is használják. Minden esztendőben annyiszor, amennyiszer csak kitelik a nyári idényből, befut a hajó Kenesére. Ott felveszi a Pestről odaérkezett sót, és átszállítja azt Keszthelyre. A hajó egy Capitano parancsnoksága alatt áll. Ez a kapitány megjárta Kelet-indiát és az afrikai partokat. A hajó rendes állomáshelye Fenék kikötőjében van, egy órányira Keszthelytől. A fenéki halászoknak a hajón matrózi szolgálatot is kell teljesíteniük.”

„Egy pillantás körös-körül, és ha nem veszti szem elől a hajót, azt álmodhatja az ember, hogy az óceán partján áll. Valamivel Szemes alatt feltűnt Keszthely, a magyar Helikon. Az egész keszthelyi öblöt nagyon jól át lehet tekinteni innen. Jelentős nagyságú, magányos bazalthegyek veszik körül. Legnagyobb köztük a Badacsony, és ez egyben a legutolsó is. A teteje lapos, és az egészet (egy kis erdőfolt kivételével) szőlők borítják.”

A következőkben leírja a bazaithegye- ket: a Szentgyörgyöt, Csobáncot és a Hegyest. Szemesnél útvonala már eltér a Balaton partjától. Szőlősgyörökön keresztül Marcaliba igyekszik.

Amikor Somogy megyében tett hosz- szú és változatos útja során betér a kaposvári megyeházára, nem tudja elfojtani azt a szörnyű benyomását, amelyben ott része volt. A megyeház udvarán legalább 350 rabot zsúfoltak össze. Azt mondták róluk, hogy rablók, és jórészüket felakasztják. Szerinte azonban lehetetlenség, hogy valamennyi rabló lett volna. Voltak ott betyárok, szegény- legények, s olyanok, akik csak segítették őket: minden rendű-rangú népség a szegénység kategóriájából; jó- és rossz- képűek, rongyosak és jobban öltözöttek. Csak egy dologban egyeztek: valamennyi számkivetettje volt saját néposztályának. A szerencsétlenek bokájuknál össze voltak láncolva egymással. Éjszakára a megyeház földalatti, levegőtlen, dohos pincéjében zsúfolták ösz- sze őket.

Utazónk lelkében nyomasztó érzésekkel hagyta el Kaposvárt. Észak felé tartott. Nagy erdőségeken át vezetett útja. A csikósok, gulyások, juhászok és kanászok szabad életét, szabadságot igénylő lelkét és rendjét ismerte meg. Végső következtetése az, hogy a somogyi magyarságban igen jóravaló, becsületes és szorgalmas népet ismert meg.

Szil és Döröcske elhagyása után ismét északnak vitt útja. Zöldellő völgyeken át közelítette meg Somogyvárt. Széttekintett a fennsíkról, és otthon érezte ma138