Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
b) A Somogy megyére vonatkozó leírás A folyók részint a Balatonba, részint a Drávába öntik vizüket. A Dráva, Mura, Rinnya, Almás, Koppány, Kanizsa, Or- mánd és Lábod folyók, illetve patakok leírása után a Kapos folyóról közli, hogy az a Pusztakorpád alatti bővizű forrásokból ered. Lomhán, szinte tóvá szélesülve halad odább. Körülveszi és erősséggé teszi a nevét viselő Kaposvárt. Innen a vizenyős, nádbozótos Sárréten át folyik tova. Számos malmot hajt, azután majdnem kiszárad, s végül Simon- tornyánál a Sióval egyesül (1.153 ábra). Noha a Sióról volt már szó Veszprém megye leírásában, azért itt is megemlíti, hogy Fok falunál lépi át a folyó Veszprém megye határát. A Fok nevű település ma a folyón túl, Veszprém megye határain belül van ugyan, de, hogy erőssége egykor az innenső oldalon állt, azt a fennmaradt omladékok eléggé bizonyítják. Ugyanitt, ahol szabadabb folyása van a Siónak, malmok hajtására kiválóan alkalmas (1.154 ábra). Mintegy ezer lépésre lejjebb Kiliti falut találjuk. Somogy megye folyói ritkán maradnak meg medrükben. Rejtett ereken bugyognak fel; folyásuk is lassú, különösen ahol nádas bozótokban lappan- ganak. A Balaton vagy a Dráva felé igyekvő vízfolyások bővebb vízűek. Mennél hosszabb utat tesznek meg, annál szélesebb területet árasztanak el, s végül hatalmas ingoványos sárrétben vesznek el. Alig lehet máshol megfigyelni, hogy vizük egyáltalában mozog, csakis az átkelésre is alkalmas gázlóknál. Itt persze tisztább és gyorsabb vizet is szállítanak, mint egyébként, de sehol sem olyat, amely egészséges volna az ivásra. Elég csodálatos dolog ez, állapítja meg Bél, hogy noha az egész megyében nagyon sok a forrás, s úgyszólván megszámlálhatatlan vízfolyás öntözi, mégis olyan nagyon szűkölködik a vidék ivásra alkalmas vizekben. Mert a folyók a nádas, sásos, zsombékos lápokból poshadó anyagokat hurcolnak magukkal, a kutak pedig, ha csak nem magasabb helyen készülnek, többnyire savasak és rosszízűek. A Balaton tava Mint a tenger: hosszan és szélesen terül el Zala és Somogy megye határán. Ami a tó nevét illeti, a környékbeliek közül egyesek magyar eredetűnek tartják, noha minden bizonnyal illír (azaz : szláv) eredetű szó. Ezen a nyelven „Balaton” poshadó vizet jelent. Ezt már Ludovicus Tubero (raguzai születésű bencés apát, humanista történetíró, élt 1459—1527) egészen világosan kifejtette: „Van pedig a magyar földön egy híres-neves tó, a Balaton. Szélessége 70, hosszúsága pedig 490 stádium. A neve pedig onnan származik, hogy a mi szláv- jaink a posványt „blato”-nak mondják, a déli szlávok pedig a tespedő vizeket hangbeszúrással „Balato”-nak ejtik.” A továbbiakban pedig Tubero azt közli, hogy a Peiso és a Balaton egy és ugyanaz a tó. Ugyanis Plinius — úgymond — a földkerekség leírásában — úgy sejtem — Peiso néven a Balatont érti, noha a Peiso Sopron megye földjén terül el. El lehet gondolkozni azon, mi az oka annak, hogy noha a görög földrajzírók közül Pto/e- maios (i. u. II. század) és Strabo (i. e. 63—i. u. 19), a latinok közül Plinius (i. u. 23—79) és Pomponius Mela (i. u. II. század) mindkét Pannóniáról elég részletességgel írtak, a Balatont sem ezen, sem más néven egyáltalában meg sem említik. Ennek oka csakis az lehet, hogy a mocsarak miatt megközelíthetetlen Balaton vidékét a jól kiépített útvonalak elkerülték. így tehát az ókori földrajzi írók a tó létezéséről nem is szereztek tudomást. Thuróczi János [228] András király viselt dolgainak előadásában Palatínus tavat emleget, láthatólag összezavarva afogalmakat. Szó szerint így mondja: „Abban az időben András király a Palatínus tava körül monostort alapított Szent Ányos tiszteletére azon a helyen, melyet Ti- hanynak neveznek.” (A régi oklevelekben nem egyszer ,,Balatin" taváról van szó. Innen a tévedés.) Bonfini és más írók állandóan Balatonnak, a németek pedig a köznyelvi elnevezés elferdítésével Blattensee-nek nevezik. A Balaton kútfeje Zala megyében van, mondja Bél Mátyás, mert Hídvég- nél a Szala folyó egyszerre tóvá kezd öblösödni. Nagyon buja nádbozót közt egyre szélesebbé lesz és úgy tűnik, mintha az egész nagy tó ebből a kis folyóból venné az eredetét. A torkolat közelében még folyóhoz hasonlít, de amint tovább halad, mindjobban széttárul és Hídvég falucska mellett már csak komppal lehet átkelni rajta. A Zala- torkolat vidékén mindkét nembeli farkas bőven akad. A Szala nádbozótjai közt ugyanis a legvadabb nádi farkasok éppúgy tanyáznak, mint a vízben a vizek farkasa, a csuka. A Zala megyéből származó vizek jórészt a Szala folyón keresztül jutnak a tóba. Somogyból pedig az Ormánd folyása ömlik bele olyan víztömeggel, amelyről fogalmat nyújt a torkolati szakasz kiszélesedése. Az Ormándi víz is nagyon iszapos és nádasokban sem szegényebb, mint a Szala. Mivel majdnem egyszerre fogadja be mindkét folyó vizét, érthető, hogy a Balaton jócskán kiszélesül, és a Zala-tor ko lattól távolodva egyre szélesebb lesz; olyannyira, hogy már csak ladikokkal és dereglyékkel lehet átkelni rajta. A Zala-torkolat közelében előbb Bala- ton-Bottyán, azon túl egy mérföldnyire Balaton-Keresztúr következik. A szilárd partszegélyhez igen nagykiterjedésű mocsár simul. Annyi bizonyos, hogy a tó mellett ez a hatalmas mocsár — hol szélesebb, hol keskenyebb sávban — legalább 4 mérföld hosszan terül el. A magyarok Bozóthságnak nevezik. Hullámok mosta partja annyira bizonytalan, hogy erre felé még gyalogösvények sincsenek. A szárazabb partrész a Fonyó- di és Bogiári hegynél kezdődik. Odébb ismét száraz partszegély következik; Lelye, azután Szemes, majd Szántód, végre Fok puszta, (ez nyilván a későbbi Somogyfok pusztával azonos). Ami az egész partvonalból még hátra van, az a tóból nagy ,,sivitás”-sa! kizúduló Sió folyónál ér véget. Itt a megyehatár. „Balaton-Keresztúrnál az itt lakó Festetics Kristófnak és tiszttartójának barátságos lakóháza van. A falun túl, ugyanezen az oldalon, a szétáradó vizek hatalmas, kb. 3 mérföld hosszú és 2 mérföldnyi széles területet öntenek el. Ez merőben sásos ingovány, sűrű sötétlő nádasokkal. Ennek közepén, de a tó partján emelkedik ki Fonyód hegye, mint egyetlen száraz hely a köröskörüli mocsárvilágban. Ahol pedig már szárazabb a tószegély, először Lelye falut, azután Szemest, később Szántódot, Endrédet, Ságvárt és a megye határán Kiliti falut érjük. Ahol pedig a Sijó folyó kiszakad a tóból, Fokot találjuk. Egykor nevezetes török és magyar erőd volt.” „Még mérsékelten erős fagyban is gyakran megtörténik, írja Bél, hogy a 127
