Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.146 ábra. A Hekler К. tervezte siófoki zsilip 1934-ben 1.147 ábra. A mai siófoki zsilip a tó felől ség szabályozására, hogy ily módon az árvízveszély elkerülhető legyen. A kormányzat elrendelte a határozatok azonnali végrehajtását. Ennek értelmében 1863-ban megépült a siófoki fazsilip, a következő évben (1864) a hullámtörő gátak és a kikötő. Majd a két fő érdekelt társulat közösen kiásatta a Siófok és Ozora közötti új medret (1.145 ábra). 1865-ben már a Szekszárd —Sió- agárd közötti szakasz kiásásával is elkészültek. A siófoki zsilip elkészülte után, a Balaton vízszintjét 105 m A. f. szintre szállították alá. Azonban 1865-től 6 éves száraz időszak következett. Emiatt a tó vízszintje 103 m A. f. alá szállt. A berkek tökéletesen kiszáradtak, sőt a tőzeges területek kiégése fenyegetett. A zsilipet erre 1866-ban sürgősen és tartósan lezárták. 1870 őszén 83 napig tartó szakadatlan esőzéssel megfordult az időjárás. 1883-ig általában csapadékos esztendők következtek. Emiatt a tó vízszintje annyira megemelkedett, hogy a régi zsilipkezelési szabályzatot nem lehetett tovább fenntartani. Kiderült, hogy a Sió medrének méretei sem biztosítják a leeresztendő maximális vízmennyiség zavartalan levonulását. Míg ezeken a problémákon töprengtek, 1879-ben egy heves és tartós szélvihar, a Balaton magas vízállása miatt majdnem átszakította a zsilipet. Űzd és Borjád között pedig átszakadt a Sió gátja. Néhány éven át javítgatással próbáltak a bajon segíteni, azonban végül is belátták, hogy sokkal gyökeresebb orvoslás szükséges. Évekig tartó tárgyalások után a minisztérium megbízta Hekler Károlyt, a zalaegerszegi építészeti hivatal mérnökét, hogy készítse el az új foki zsilip tervét. Hekler két nyílású zsilipet tervezett, és a jövőre való tekintettel egy kamarazsilip alapját is előirányozta. Ezt a tervet a minisztérium ugyan már 1884-ben jóváhagyta, az érdekeltségek közt a költségek (kb. 80 000 aranykorona) elosztása körül támadt vita miatt azonban csak 1891-ben jutottak megegyezésre. 120