Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
I. A BALATON PARTVISZONYA! A TÖRTÉNELEM ELŐTTI IDŐKBEN, A RÓMAIAK-, MAJD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN Dunántúlon, a Balaton tágabb környékén 50 — 60 ezer évvel ezelőtt, a moustiere-i kultúra idejében neandervölgyi típusú embercsoportok éltek. Telephelyeiket ismerjük Csákvárról, Tatáról, Érdről és a horvátországi Krapi- náról. Valószínű, hogy a mai Balaton helyén ebben az időben csak sekély, de tekintélyes kiterjedésű mocsár volt, amely a Balaton-felvidék délkeleti lábánál kialakultszerkezeti árokban képződött. Ez sem volt azonban egységes. Feltehetően több nagyobb foltot alkotott. Egyes medencerészek talán már jobban kifejlődtek, ezekben nyílt víztükör csillogott (1.1 ábra). Ezt a csak pákászoknak való vizenyős, mocsaras vidéket a felsorolt telephelyeknél talán még közelebb is tanyázó neandervölgyiek ismerték. Vándorlásaik, vadászataik során — feltehetően — megfordultak ezen a vidéken is. 1. Újabb kőkori leletek a Balaton környékén A középső kőkorból (mezolitikum) (9400 — 7200 év) származó leleteket a Balaton környékén ez ideig még nem találtak. Valószínű tehát, hogy csak a csiszolt kőkor (neolitikum) embere élt a tó szomszédságában. Korábbi lelőhelyre ugyanis a tó partjának közvetlen közelében ez ideig nem akadtak. Ezeknek az időknek vízviszonyairól, konkrét leletek híján tehát nem beszélhetünk. De ha mégis felvetnénk a kérdést, vajon milyennek láthatta a korai őskőkor embere a Balatont, mintegy 10 — 15 000 évvel ezelőtt, a következőket mondhatnánk. Valószínű, hogy csak egész kivételesen magas vízállás mellett nyújtott a tó olyan egységes képet, mint napjainkban. Alacsony vízállás mellett még lehettek a tóba mélyen benyúló, keskeny földnyelvek, a kialakulásakor keletkezett kisebb mendencéket elválasztó gátak [1] maradványai. Sőt fel kell tételeznünk, hogy egyes szárazabb esztendőkben az óholocén idők gátjai szárazra kerülve módot adtak a medencerészek közötti gyalogos közlekedésre is. A tó egyes sekélyebb medencerészeinek szárazra kerülésére volt példa a közelmúltban is. 1859-ben, 1863-ban és 1885-ben a tó vízszíne nagyon alászál- lott; emiatt a partközeli részek és a Kis-Balaton nagyobb része száraz lábbal járhatóvá vált. A fiatalabb kőkori (neolit) telepek és temetők régészeti anyagát a mai középvízállásnál jóval magasabb szinten találják. Ebből Sági Károly a mainál lényegesen magasabb neolitkori középvízállásra következtet. Mivel azonban a szóban forgó neolitkori leletek a Balaton mai partjaitól távolabb és topográfi- ailag eleve magasabb helyzetű térszínen kerültek elő, kérdés, van-e egyáltalában ilyen szoros összefüggés a neolitkori lelőhelyek és a tó egykorú vízállásviszonyai között. 2. Római kori leletek a Balaton partvidékén Lényegesen többet tudunk a tó római kori vízállás-, illetve kiterjedésbeli viszonyairól. Mind a múltban, mind a jelenben sűrűn találnak a környékbeliek, illetve 11
