Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
J Z./ tv,™ 1.130 ábra. A fenéki híd tervrajza 1792-ből bánták megajánlásaikat, s rávették furniert beadványának megírására. Ezt ő annál szívesebben megtette, mivel a malmok léte és üzemeltetése neki elsőrendű, személyes anyagi érdeke volt. Ebben a beadványban Tumler a Krieger- féle 1. és 2. sz. javaslat középértékében állapodik meg, mondván, hogy ........a Balaton tavát 8’ és 11’’-nyivel... le lehet engedni,” és csak a kitorkolás helyét illetően tér el véleménye Krie- ger-étői. Viszont az is tény, ha a földesurak valóban készek lennének a költségek fedezésére, akkor ezen az egyáltalán nem lényegbevágó különbségen, nézeteltérésen nem akadhatnának fenn. Azonban a földesurak mellett maguk a vármegyék is nehézségeket támasztanak. így például Zalához hasonlóan Tolna is külön utakra tért, és számos kívánsággal állt elő. Révay ezért azt javasolta az érdekelteknek, kérjék az Építési Igazgatóságot (Directio Aedilis) szakértő mérnök kiküldésére, döntse el az a vitás kérdéseket. Ő maga azonban a helytartótanácshoz fordult, és igen erélyes fellépését kérte az akadé- koskodókkal szemben. Kérte továbbá a szakértő sürgős kiküldését, hogy pontot tehessenek az áldatlan Krieger— Tumler vita végére. Az ügy talán még tovább is húzódott volna, ha a földbirtokosok nem kapnak vérszemet, és nem tértek volna az egyéni kezdeményezés útjára. Elsőnek közülük Apponyi Antal gróf 1804-ben fordult panasszal a helytartótanácshoz akkor, amikor a duzsi malomgát átvágását akarták végrehajtani. A gróf panasziratában azt állította, hogy a gát szétrom- bolása nemcsak a környék jobbágyságának földjeit veszélyezteti, hanem a Sió és Kapos folyók szabályozási munkálatait is [184]. (Valójában a malomgát szét- rombolása a szabályozás egyik feltétele volt.) A helytartótanács azonban tisztán látta, mi az ön- és mi a közérdek, és ezért a gyors cselekvés mellett döntött. Az Építési Igazgatóság felterjesztésére [185] heteken belül elrendelte, hogy Quits Ferenc igazgató mérnök a helyszínen ismételje meg a Krieger és Tumler között vitatott szintezési vonalak mérését, és azt a mérési eredményt perdöntőnek kell a továbbiakban tekinteni. Az Építési Igazgatóság véleménye ugyanebben az ügyben az: ha a földesurak a vita eldőlte után is makacskod- nának, és további nehézségeket támasztanának, ez csak annak a jele, hogy miként az előző években nem járultak semmivel sem hozzá a Dunán végrehajtott átmetszésekhez, ezúttal sem lenne semmiféle értelme annak, hogy újabb különbizottság költségeivel terheljék a só felemelt árából keletkezett anyagi alapot. Quits Ferenc kirendelését annál inkább helyeslik, mert „ha ezt az ügyet nem reá bíznák, akkor az Quits igazgató mérnök számára megszégyenítés lenne.” Tumler és a mögötte álló földesúri csoport számítása annyiban bevált, hogy sem Walcher, aki időközben már meghalt, sem Krieger, aki koránál fogva alkalmatlan volt arra, hogy személyesen ismételje meg, vagy akár csak ellenőrizze a helyszíni mérési munkát, nem voltak jelen az ügy tárgyalásakor. Tévedtek azonban abban, hogy Quits Ferenc megkörnyékezhető. Quits a lehető legalaposabban járt el. A Balaton és a Duna közötti szintezést még 1804-ben megismételte. Ebbe ellenőrzésként be tudta kapcsolni korábbi felvételeit is, amelyeket Vavrik János 1.131 ábra. Alexander von Neu mérnöktábornok az I. katonai felvétel irányítója 106
