Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

1.125 ábra. A Fehér megyei Sárvíz bozót lecsapolási terve (Böhm Ferenc munkája 1767-ből)

állást foglaltak amellett, hogy a Balaton vízszintjét szabályozó árapasztó csatornát meg kell építeni. Nézeteik között az eltérés csak annyi volt, hogy Zala megye alispánja a siófoki természetes lefolyás fenntartása mellett foglalt állást, a többiek pedig inkább hajlottak a szántódi új, mélyvezetésű csatorna megépítése felé. Ebben döntő súllyal esett latba a Krieger javaslatához csatolt számítások olyan táblázatos összefoglalása, hogy a tó szintjének különböző mértékű csökkentésével hány holdnyi terület válnék művelhetővé (1 hold földet 2 pozsonyi mérővel számítva, ami — Watcher közlése szerint— pontosan 1200 ölet tett ki).

A Krieger-féle javaslatból kiderül, hogy a Balaton vízszintjének leszállításával

1 öl (1,9 m) esetén 11 460 hold

(á 14 Rfl 1,5 dénár),

2 öl (3,8 m) esetén 19 250 hold

(á 13 Rfl 7,3 dénár), 31/3 öl (6,3 m) esetén 129 740 hold (á 3 Rfl 54,5 dénár)

terület szabadult volna fel. Az is kitűnik azonban az adatokból, hogy a parti birtokosoknak, elsősorban a földesuraknak elemi érdekük volt a tó vízszintjének leszállítása, mert olcsón iszappal megtrágyázott, jó földekhez juthattak. De még a jobbágyok is áhították a tó lecsapolását, mert ilyen módon némi háztáji földre, vagy állataik számára legelőre tehettek szert. Ezt a lehetőséget a királyi bizottság is azonnal meglátta, és ennek alapján a munkálatok anyagi alapja biztosítottnak is tűnt, mert minden rendű, rangú érdekelt szívesen megfizette volna a reá eső hányadot.

Szinte hihetetlennek tűnik, hogy Krieger mintegy 2, 4, sőt 6,3 méterrel óhajtotta csökkenteni a Balaton vízszintjét. Ne feledjük azonban, hogy a tó közepes vízszintje 1766 táján 110,4 m A. f. magasságban volt. Ha ezt a vízállást 6,3 méterrel csökkentjük, 104,1 m A. f. magassághoz jutunk. Körülbelül ebben a magasságban volt a tó vízszintje a Go/er/us-féle lecsapolás után, és ez a Balatonnak a mai normális vízszintje is.

A probléma lényege azonban más kérdés volt: vajon, ha lecsapolnák a tavat, a lezúduló víznek lesz-e kellő esése ahhoz, hogy valóban lefollyék a Dunába, és ne növelje a máris túl nagy somogyi, tolnai mocsárvilágot. Erre vonatkozóan Krieger két, egymástól függetlenül végrehajtott lejtméréssel kimutatta, hogy 1765-ben a Balaton középszintje 44 lábbal volt magasabban a Sió és Sárvíz folyók összefolyásának Simontornyánál észlelt középszintjénél. Watcher József gondosságára jellemző, hogy mielőtt ebben az alapvető kérdésben állást foglalt volna, ő maga is, személy szerint végigszintezte a Simontornya—Siófok közötti szelvényt, és csak mintegy :i/4 lábbal eltérő eredményt kapott, amit igen jó —, abban az időben szinte valószínűtlenül jó eredménynek kell mondanunk.

„Ez a három szintezés együttvéve — írja Watcher — tévedhetetlenül próbáját adja annak, hogy a Balaton tava ez idő szerint kb. 44 lábbal bizonyosan magasabban van, mint a megadott hely Simontornyánál”. Ilyen adottságok mellett lehetségesnek tartja, hogy a Balaton szintjét akár 24 lábbal, azaz 4 öllel csökkentsék, mert akkor még mindig 20 lábnyi esést biztosíthatnak Simontor- nyáig, onnan pedig a Dunáig további 6 öl áll rendelkezésre [175].

Ezek szerint a tó lecsapolásának műszaki akadályai nincsenek. Watcher szerint tehát a tó vízszintjét feltétlenül le kell szállítani, mert egyedül az a haszon, amely a Zala folyó torkolatától Zalaapá- tiig terjedő mocsarak művelhetővé tételében rejlik, véleménye szerint fedezi a tervezett mocsárlecsapolási munkálatok minden költségét. Még érdekesebb Walchernek az a megállapítása, hogy elég a tó vízszintjét egyetlen öllel lejjebb engedni, hogy a mocsaraktól megszabaduljanak.

Ezért kell a Balaton lecsapolását mi102