Bándy Iván: Vízépítési műtárgyak I. Beton- és vasbetonszerkezetek (OVH Vízgazdálkodási Tröszt, Budapest, 1976)
9. Támfalak, partfalak
Minden más esetben az élterbelés alatt a talaj plasztikus alakváltozásával számolhatunk. Ez más szóval azt jelenti, hogy a talaj kitér a teher elől és a nyoma- tékra mértékadó forgásközéppont az alaptest közepe felé tolódik el. Vagyis az elbillenés elleni biztonság csökken. Ennek a helyzetnek a megnyugtató megoldása érdekében az elbillenés elleni biztonságot mindig kapcsolatba hozzuk a talaj teherbírásával. Az elcsúszás vizsgálata során azt ellenőrizzük, hogy az alapozási sik mentén a csúsztató erő hogyan aránylik az elcsúszás elleni erőhöz. Ha az aiapsik alatt csúszásra hajlamos ferde réteg van, akkor az is vizsgá* landó, hogy itt nem kell-e számolnunk az elcsúszás veszélyével. Az elcsúszás vizsgálata során az alaptest homlokfalánál fellépő passziv földnyomásból származó eredő-ellenállást a biztonság javára elhanyagoljuk. Az elcsúszás elleni biztonság növelésének legkézenfekvőbb lehetősége az önsúly növelése. Ennek azonban határt szab a talaj teherbírása, a szerkezet konstrukciója és nem utolsó sorban a gazdaságosságra való törekvés. Helyesebb más megoldást keresni, amelyeket a következőkben foglalhatunk össze:- az alaptestet az eredőerőre merőlegesen alakítjuk ki,- az alapsikot lépcsőzzük vagy fogazzuk. E vizsgálatnál is általános szabály, hogy mindig a legkedvezőtlenebb kombinációkat vesszük számba. Másképpen fogalmazva: a súlytámfal keresztmetszeti méretei olyanok, hogy a mértékadó erőcso portősitás esetén fellépő húzások az anyagra jellemző huzó-határfesz ült ségnél kisebbek legyenek, vagy repedés esetén a szerkezet teherbírása és állékonysága biztos maradjon. Speciális vizsgálati szempontként megemlítjük: ha a falra nyomás- 279