Bándy Iván: Vízépítési műtárgyak I. Beton- és vasbetonszerkezetek (OVH Vízgazdálkodási Tröszt, Budapest, 1976)
1. A vasbeton lényege, fejlődése, a feszített vasbeton kialakulása
Ma már szinte lehetetlen felsorolni a vasbeton fejlődésének állomásait, azt azonban elmondhatjuk, hogy a századfordulótól kezdve a vasbetonépités fejlődése töretlen. Sok kitűnő tulajdonsága mellett a vasbetonnak van egy hátránya is, éspedig az, hogy a betonnak kicsi a húzós zilárdsága. Ez korlátozza a vasbeton alkalmazási lehetőségét, hiszen a huzószilárdság kis mértékű túllépése esetében már jelentkeznek a szerkezetben a repedések. E hátrány kiküszöbölésére a kutató és gyakorló mérnökök szinte a vasbeton születésétől kezdve munkálkodtak. A fejlődés főbb mozzanatai a következőkvoltak. 1880-ban JACKSON szabadalmat jelentett be, amely szerint beton gyalogjárókba, födémekbe csavarral és csavaranyákkal ellátott vasrudakat helyezett el és azokat a szerkezet szélén feszitve rögzítette. DOEHRING 1888-ban először fogalmazza meg a feszités elvét. LUND 1905-ben üreges födémet tervezett feszitett acélbetétekkel. Tartályok feszítésével először Amerikában HEWITT foglalkozott 1918-ban. FREYSINETT 1928-ban rámutatott az alakváltozási kérdések fontosságára, felismerte azt, hogy jó eredményt csak úgy tud biztosítani, ha nagyszilárdságú acélt és ennek megfelelően nagyszilárdságú betont alkalmaz. Kísérletei során 1-2 mm átmérő esetében 18 000 - 25 000 kp/cm2, 5-6 mm huzalátmérő esetében pedig 15 000 - 18 000 kp/cm2 huzószilárdságu acélbetétet és 400 - 600 kp/cm2 nyomó- szilárdságú betont használt. 1929-ben megépítette - a világon elsőnek - a feszítéshez elengedhetetlenül szükséges nagyteljesítményű feszitő sajtóját. Kísérleteit jól hasznosította a Le Havre-i tengeri kikötő építésénél 1935-55-ben, ahol az alaptestek feszitett betonból