Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Általános rész - III. Az öntözéses növénytermesztés agrotechnikai alapjai
ma még igen kevés gazdaságban kerül sor. Ezért igyekszünk a következőkben bizonyos irányelveket közölni, melyek alapul szolgálhatnak az üzem szerves és műtrágyázási rendszerének kialakításához. A javaslat elsősorban azt célozza, hogy a szubjektív ítéleten alapuló műtrágyahasználatot cseréljük fel számításon alapuló műtrágyahasználatra. Az agrokémia ehhez három, a tápanyagszükségletet befolyásoló tényezőt tart fontosnak figyelembe venni: 1. a növények tápanyagszükséglete és igénye; 2. a rendelkezésre álló természetes felvehető tápanyagforrás a talajban és 3. a trágyák (szerves és műtrágyák) hasznosulásának mértéke. Nézzük meg röviden, hogy az öntözés — a növények feltehetően optimális vízellátása — milyen befolyást gyakorol az említett tényezőkre. 1. A növények tápanyagszükséglete és igénye Liebig elmélete szerint a talajtermékenység fenntartása érdekében a terméssel kivont tápanyagokat a talajba vissza kell juttatni. Az öntözés hatására kapott nagyobb termés fokozza a tápanyagszükségletet, illetve a tápanyagutánpótlás szükségességét a szárazgazdálkodáshoz viszonyítva. Ahhoz azonban, hogy megállapíthassuk a termés által kivont tápanyagmennyiségeket, meg kell határoznunk a növények átlagos relatív tápanyagtartalmát (13. táblázat). Ez lényegében megfelel az 1 q szárazanyaggal kivont vagy annak előállításához szükséges hatóanyag-mennyiségeknek. Saját tápanyagvizsgálati adatainknál (búza, kukorica, cirok, silókukorica) figyelembe vettük az öntözés módosító hatását is, amely — több irodalmi hivatkozással egyezően — a N esetében határozott csökkenésben, a K-nál növekedésben nyilvánult meg, míg a P2Os- % általában nem változott. A növények által a talajból kivont tápanyagok mennyisége és aránya azonban nem lehet minden esetben alapja a szükséglet reális és gazdaságos megállapításának. Egyes növényeknél bizonyos korrekciót kell alkalmaznunk; így pl. a pillangós szálas takarmányok (pl. lucernaszéna) magas nitrogéntartalma [nem indokolja az ennek arányában való visszapótlást, mert ezek nitrogén-megkötő képességüknél fogva a talajt inkább gazdagítják nitrogénben, ezért adott esetben a lucernánál a nitrogént egyharmadra csökkentve vesszük számításba. Emellett figyelembe vesszük, hogy a gabonafélék (búza, rizs, kukorica, cirok) káliumban gazdag melléktermései (szalma, ill.[szár) üzemen belüli fel- használása után vagy közvetlenül mint szerves anyag visszakerülnek a szántóföldekre, ezért az eredeti káliumtartalmat 50 %-kal csökkentjük. Ugyanez vonatkozik a burgonyaszár, valamint 13. táblázat. A növények átlagos tápanyagtartalma a szárazanyag százalékában Megnevezés N P2°5 k20 Rizs, szem 1,01 0,48 0,60 szalma 0,48 0,20 0,90 Őszi búza, szem 2,40 0,85 0,70 szalma 0,36 0,09 1,60 Kukorica, szem 1,50 0,80 0,55 szár 0,80 0,30 1,33 Takarmánycirok, szem 1,40 0,65 0,44 szár 0,61 0,16 2,92 Cukorrépa (75 % nedv.), gyökér 0,24 0,08 0,42 lev. fej 0,30 0,08 0,25 Burgonya (75% nedv.), gumó 0,32 0,14 0,60 szár 0,30 0,10 0,85 Silókukorica (24% sz. a.) 1,20 0,44 1,34 Lucerna (széna) 2,60 0,65 1,50 Legelő (széna) 1,70 0,70 1,80 54
