Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)

Az egyes kultúrák öntözése - II. Legelő- és rétgazdálkodás

II. Legelő- és rétgazdálkodás Az öntözéses legelőgazdálkodás helyzete és jelentősége A korszerű gyepgazdálkodás bevezetésével — Nagy Z. szerint —, illetve annak feltételei megteremtésével néhány éven belül az öntözetlen réteken 20 q/kh az öntözött réteken 30 q/kh az öntözetlen legelőkön 12 q/kh az öntözött legelőkön 37 q/kh szénatermés, illetve azzal egyenértékű fűtermés várható, ami összesen 39 millió q szénát, tehát 18 millió q-val többet jelent, mint az 1960. évi összes termés volt. E 18 millió q széná­val egyenértékű és mennyiségű szálas takarmány termesztéséhez 700 000 kh jó minőségű szántóföld szükséges, mely a legelők és rétek többtermése révén felszabadul, és egyéb ter­mesztési célokra használható fel. A gyepgazdálkodás jobbátételének módjai közül igen fontos szerepe van az öntözésnek. Még a legszerényebb számítások mellett is mintegy 200—-250 ezer kát. holdat alakíthat­nánk át rövid idő alatt korszerű öntözött legelővé, és távlatban pedig mintegy 400—500 ezer kát. hold legelő öntözésére van lehetőség. Az öntözött legelők területe elsősorban az 530 ezer kát. hold szikes talajú, és a 650 ezer kát. hold savanyú talajú gyepekből adódna, de feltétlenül számolni kell a kiöregedett rizs­telepek és öntözőtelepek területével is, melyek ez idő szerint egyéb kultúrnövények ter­mesztésére csak kevéssé vagy egyáltalán nem alkalmasak. Ha ezen a területen (250 ezer kát. holdon) megvalósítjuk a korszerű, öntözéses legelő- gazdálkodást, és csupán a jelenlegi termésátlagok háromszorosát vesszük alapul, akkor ez 2,5 millió q jó minőségű szénatöbbletet jelent, ami 7,5 millió kg marhahús, illetve 250 millió liter tejtöbblet előállítását teszi lehetővé. Ugyanakkor — amint ezt ma már számos 83. táblázat. Fontosabb öntözött takarmánynövények önköltségei, Ft (Nagy Z.) Növények Termés, q/kh 1 kh termésének évi ossz. költs.-4 termés 1 q keményítő érték 1 q em. fehérje Legelőfű 200 1072,5 5,36 53,6 214,5 Lucernaszéna 50 2369,0 47,40 148,0 367,0 Szemes kukorica (májusi morzsolt) 40 3217,0 80,40 111,7 1237,3 Őszi keverék zölden + 140 + Másodvetésű siló­kukorica 200 3538,0 11,0 86,0 789,0 260

Next

/
Oldalképek
Tartalom