Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - I. Szántóföldi növények öntözéses termesztése
perjével vagy lucernával (lucernával -f szálkás perjével + csomós ebirrel) keverten termesztjük, amikor is az évelő szálas takarmányok között dús aljnövényzetet ad, és nagymértékben hozzájárul a fehérjében gazdag szénatermés növeléséhez. Nem mélyen gyökerezik, és így elősegíti a feltalaj gyorsabb száradását, illetve gyorsabban helyreáll a talajban a megfelelő levegő és víz arány. Öntözés. A fehérhere sarjadzása rendkívül gyors, és ezért évente 5—6-szor is kaszálható, ami azt jelenti, hogy évente legalább 4—5-ször kell öntöznünk, illetve annyiszor, ahányszor kaszálunk. Az első kaszálás után kb. 90—100 mm víz kiadagolása szükséges. Ősszel, illetve augusztusban az öntözővíz mennyiségét csökkentsük, mivel a növény transz- spirációja már nem olyan élénk, mint június—július hónapokban, illetve augusztus első felében. Szántóföldi vetésforgókban a herefüves telepítésekor a táblán vannak olyan területek, ahol könnyen vízállások keletkeznek. A tábla ezen részeire célszerű olyan keveréket kiválasztani, amelyben kh-anként legalább 3—3,5 kg fehérhere magot is keverünk, illetve vetünk. Magtermesztés. A lódihere, illetve az óriáslevelű fehérhere termesztése egyre inkább előtérbe nyomul öntözött mesterséges legelőkön. Éppen ezért szükséges magtermesztéséről gondoskodni. Fehérhere termesztésekor általában az első kaszálásból fogunk magot. Abban az esetben, ha az állomány kora tavaszi fejlődése rendkívül buja, az első sarjad- zást lelegeltetjük. A magérés ideje általában júniusban van. A mag könnyen pereg, ezért a kora hajnali órákban arassuk gubófésülővel. Alexandriai here Az alexandriai herének mint egyéves pillangós szálastakarmány-növénynek öntözéses termesztés esetén van nagy jelentősége. Az alexandriai herét egyiptomi herének is nevezik (Trifolium alexandrinum L.). A különböző európai kísérletek azt igazolják, hogy a faj alkalmazkodó képessége viszonyainkhoz jónak mondható. Természetesen azokkal a fajokkal érdemes foglalkozni, melyek hazánk éghajlatához közelebb álló országokból kerültek hozzánk, mint pl. Spanyolország, Olaszország. A fajták közül számításba jöhet a több kaszálású, jól sar- jadzó képességű „Miscawi”. Vízigényes növény. Jelentősége főleg abban található, hogy ha valamilyen károsodás (egérkár, vízkár, gyökérfekély stb.) éri évelő pillangós virágú növényeinket, az új lucernavetések termőre fordulásáig az alexandriai here pótolja a kieső szénatermést. Karógyökere van. Gyökerét rendkívül gyorsan fejleszti; a tenyészidő végére a 100—120 cm mélységet is eléri. Oldalirányú gyökerei behálózzák a talajt. Mint pillangós virágú növény, nagy mennyiségű gyökérgümőt fejleszt, mely nitrogénban gazdag. A kísérletek azt mutatják, hogy mintegy 40—50 q/kh gyökér- és tarlómaradványt hagy vissza a talajban. Ha az alexandriai herét főnövényként termeszthetjük, akkor kh-anként 20 kg magot vetünk el április végén, május elején. Általában gabonasortávolságra vetjük. Korábban vetni nem célszerű, mivel a növény rendkívül érzékeny a talajmenti fagyokra. Az alexandriai here talajelőkészítése —- ha főnövényként vetjük — megegyezik a lucerna, illetve vöröshere talajelőkészítésével. Vethetjük másodterményként is korán lekerülő növények után (zabosbükköny, korai csalamádé stb.). Fontos, hogy a talajt jól készítsük elő (10—15 cm mélyen járassuk meg diszktillerrel). A magot 3—3,5 cm-re vessük el, utána kelesztő öntözést adjunk. Öntözhetjük esőztető berendezéssel is és felületi öntözéssel is. Magja rendkívül gyorsan kel, jó a csírázási erélye. Tavaszi árpa vagy őszi árpa után tarlóvetésként is vethetjük. Transzspirációs koefficiense 400—450. Kaszálásonként 80—100 mm öntözővizet, keléskor pedig — a levegőtől és hőmérséklettől függően — 60—80 mm öntözővizet igényel. Mint egyéves szálas takarmánynak a lucernával szemben is előnye van. Termelt szénáját a szarvasmarha szívesen fogyasztja. Tápanyag-utánpótlására hazai adatok nincsenek, e tekintetben a lucerna ismertetésekor elmondottak az irányadók. 256
