Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)

Általános rész - V. Az öntözés műszaki berendezései

és elosztjuk a mértékadó időszak öntözési idejével. Képletben:

r\> W‘F ö° ~ 3,6-T'-t

ahol Q0= a mértékadó időszak átlagos vízhozamigénye, //mp

Wj = az egyes öntözések alkalmával adagolandó öntözővíz mennyisége, m3/ha Fi = a táblák területe, ha T' — munkanapok száma a mértékadó időszakban

t = napi munkaidő, óra

40. ábra.’Kiegyenlített vízigény-ábra. (A jelzéseket lásd a 39. ábrán.)

Általában az átlagos vízhozamigény egyenletes és folyamatos szolgáltatása nem lehetséges, mert az egyes növények öntözése nagyon eltolódhat az előírt időponttól. Kereshető azonban egy olyan vízhozamérték, amely a számított átlagosnál nagyobb ugyan, de még jó kiegyenlítést biztosít. Ezzel a Q0 mértékadó vízhozamigénnyel megszerkeszthető a 40. ábrán látható vízigényábra.

Az öntözőcsatornák vízvesztesége

Az előbbi módon megállapított vízhozamot a táblán szükséges vízmennyiség alapján számítottuk. Figyelembe kell azonban venni a csatornahálózatban vízvezetés közben fellépő veszteségeket is, amelyekkel a csatornába táplált vízhozam megnövelendő. A vízhozamigényhez hozzáadva a veszteségeket, kapjuk az öntözővízhozam-szükségletet, amelyet a vízkivételi műtárgynál biztosítani kell. Képletben:

Q = öo + 'S'v

ahol Q = az öntözőtelep vízhozamszükséglete, //mp

öo = az öntözőtelep mértékadó vízhozamigénye, //mp Sv = a szállítás közben fellépő veszteség, //mp

A veszteségek a párolgás és szivárgás eredményeként jelentkeznek, nagyságuk arányos a csatorna hosszával. A párolgási veszteség kisebb jelentőségű. A szivárgási veszteség elsősorban a földből épített magasvezetésű csatornák esetén okoz jelentős vízhozamcsökkenést. Különösen jelentős a táblákat ellátó csatornák vízvesztesége, mert ezeket csak időszakosan — az öntözési fordulónak megfelelően — üzemeltetjük.

Az „Öntözőrendszerek és öntözőtelepek tervezési irányelvei” (OVF szakmai szabvány. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest. 1960) c. szakmai szabvány előírja, hogy az öntöző- csatornák vízveszteségét mind az öntözőrendszerben és fürtben, mind pedig az öntözőtelepeken számításba kell venni.

Az állandóan üzemelő öntözőcsatornák szivárgási vesztesége a szakirodalomban található képletekkel elég jó közelítéssel kiszámítható. Az öntözőtelepek csatornáinak legnagyobb része azonban időszakosan üzemel, és ezeknek a szivárgása a képletekkel számítható értékeknek a sokszorosa. A tényleges szivárgást mérésekkel lehet megállapítani. A veszteség értékét gyakran a szállított vízhozam százalékában, a csatornahossz egy kilométeres szakaszára vonatkoztatva adják meg. Hazai mérések szerint ezek az értékek a talaj vízáteresztésétől függően a 40—50, sőt a 70—80 százalékot is elérik. Ennek figyelembevételével a felületi öntözés földből épülő magas vezetésű öntözőcsatornákkal csak ott javasolható, ahol a talajtulajdonságok nem fenyegetnek jelentős szivárgási veszteséggel. Tehát

105