Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
ségéből három a szentendrei Duna-ág bal parti zátonyaira települt. Belsőségeik egy része, köztük Pócsmegyer egész területe védvonalszakadások vizével veszélyeztett területen van. A sziget déli szakaszán helyezkedik el a fővárosi vízművek víztermelő területének egy része. Lakott és egyes művelés alatt álló, könnyebben védhető területeit a községek a századfordulón még nyárigátszerű művekkel védték. A rendszeresebb töltésépítési munkákat Szigetmonostor, Pócsmegyer és Tahitót- falu érdekeltjeiből alakult Szentendre-szigeti Ármentesítő Társulat kezdte. Századunk első évtizedében a Duna jobb partján a jelenlegi 0—17 km között négy szakaszban 11,4 km, a Duna-ág bal partján a 0—13,5 km között ugyancsak négy szakaszban 9 km hosszúságú töltést épített és ugyanakkor megépítették Tahitótfalu alatt a szigetet mintegy két egyenlő részre osztó tahitótfalui keresztgátat. (A társulat által épített töltések Duna menti 4,9 km-t, az ahhoz csatlakozó szentendrei Duna-ág menti 5,7 km-t jelenleg a főváros kezeli és védi.) A töltések-az 1876-os árvízszint figyelembevételével 3 m széles koronával, 1 : 2-es külső-belső rézsűkkel épültek. A jól induló működése után a társulat alig fejlesztett. A 30-as években Kisoroszi alatt a Duna-jobbparton építettek egy 1,3 km-es töltésszakaszt, a 40-es árvíz surányi gátszakadásai után Suránynál pedig 1,8 km-es bekötőtöltést. A műveket teljes elhanyagolt állapotban vette át a vízügyi szolgálat, amely azokat az 1954, 1956 és 1965-ös árvizek alatt és az árvizeket követő években továbbfejlesztette. A meglevő part menti töltéseket a kritikusabb helyeken erősítették, magasították, a bekötéseket meghosszabbították és a védelmi rendszert keresztirányú bekötésekkel, s újabb lokalizáló töltések építésével egészítették ki. Az öblözet területe 53,5 km2; ármentesített 10,1 km2, ártéri sziget 12,4 km2 nyílt ártér 31,0 km2. Az ármentesítést megelőző időszak legpusztítóbb árvizei az 1838 és 1876. évi árvíz volt. Az 1838-as árvíznél Esztergomban a lakóházak 75" o-a 630 ház, Szentendrén 60"/o-a 177 ház, Tótfaluban 50%-a 180 ház, Pócsme- gyeren 138 ház, Szigetmonostoron 118 ház dőlt össze, Komáromról nincs adatunk, de nyilván ott is nagy volt a pusztulás. Az 1876-os kevésbé veszélyes volt, mint a korábbi nagy árvíz, de annál is megmerült Komárom, Esztergom, Szentendre város egy része s a Szentendre-szigeti ártér. Az ár- mentesítéseket követő időszakban 1929, 1940, 1941 és az 1945. évi árvizeknél a Duna-jobbparti töltésszakadások vize a Szentendre-sziget két középső öblözetéből öntött el jelentős területet. A sződ—felsőgödi öblözetet 1922- ben a Duna menti, 1940 és 1941-ben pedig a Duna és Ilka-patak menti szakadások vize árasztotta el. 1.125 Gödi öblözet ármentesítésének fejlődése A Duna 1575—1570 fkm közötti szakaszának bal partjára eső 3,3 km2 területű Sződliget—Felsőgöd és alsógödi ártér egy részét, amelyre üdülők és nyaralók települtek, egy az 1920-as évek elején épített Duna-parti és ahhoz csatlakozó Ilka-patak jobb parti nyárigát védte. A töltések fenntartására, a terület védelmére a 20-as évek közepén társulat alakult. A társulat a nyárigátat a 40-es években a vác—budapesti műútból kiindulva a Duna mentén 3,5 km hosszon, majd ehhez csatlakozva és a műútba bekötve az 79
