Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)

D) Víziutak - V. Az európai víziúthálózat

3. A kelet-európai víziútrendszerek A kelet-európai víziútrendszerek közül miniket elsősorban a nyugat­európai rendszerrel a legközelebbi jövőben kapcsolatba lépő, nyolc orszá­got: a Német Szövetségi Köztársaságot, Ausztriát, Csehszlovákiát, Magyar- országot, Jugoszláviát, Bulgáriát, Romániát és a Szovjetuniót összekötő dunai vízrendszer érdekel. A dunai rendszer tengelye a Duna, mellékágai egyelőre inkább csak helyi jelentőségűek. A Duna viszonyait más helyeken részletesebben ismertettük. A Duna rendszerén kívül Kelet-Európábán van még két tisztán szovjet víziútrendszer is, amelyek terjedelemben a dunai rendszert messze felül­múlják: a Dnyepr rendszere és a Volga—Don-rendszer (D. 26. ábra). A szovjet víziutak kiemelkedő forgalmú útvonala a Volga. A Volga rendszere vezet el csatornákon át Leningrádhoz, az Okán keresztül Moszk­vához s maga a Volga elhalad több jelentős iparváros mellet, mint Gorkij, Szaratov mellett stb. A Volgát csatorna köti össze a Donnal. Lényegesen kisebb a forgalma, de komoly jövője van a Dnyepr rend­szerének is nemcsak azért, mert mellette fekszik a Szovjetunió harmadik legjelentősebb városa, az Ukrán köztársaság fővárosa: Kijev és mert kap­csolatban van Rigával is, hanem azért is, mert a Pripjety folytatásában csatorna építését tervezik Varsó összekötésére is. Ezzel ez a rendszer is bekapcsolódik a nyugat-európai víziútrendszerbe. 4. A magyar víziutak és az európai víziútrendszerek 4.1 Magyarország és a nyugateurópai víziútrendszer A Duna rendszere és ezzel Magyarország a Duna—Majna—Rajna vízi út kiépítésének küszöbön álló befejezésével hamarosan közvetlen kapcso­latba kerül a nyugat-európai víziútrendszerrel. Ennek kereskedelmi-for­galmi jelentőségét igen jól szemlélhetjük, ha egymás mellé írjuk a Buda­pesttől keletre (a Fekete-tenger irányában) és nyugatra (az Északi-tenger irányában) fekvő néhány helység távolságát: Nyugat felé: Nürnberg Mainz Köln Duisburg Rotterdam 865 km Belgrád 1347 km Rusze 1537 km Galac 1629 km Reni 1847 km Sulina Kelet felé: 476 km 1151 km 1491 km 1519 km 1647 km Látjuk, hogy az új összeköttetés segítségével Európa legnagyobb ki­kötőjét, az Atlanti-óceán kapuját: Rotterdamot a magyar folyami hajók kerek kétszáz kilométeres többlet úttal elérhetik Sulinához képest. 708

Next

/
Oldalképek
Tartalom