Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
D) Víziutak - III. Kikötők
6. Folyami kikötők szerepe Az áruáramlási végpontokat a termelési és feldolgozási, illetve fogyasztási centrumok határozzák meg. Vízi szállítás csak akkor lehetséges, ha a víziút a szállítási viszonylatot teljesen vagy részben magában foglalja, Általában — az üzemi kikötőket kivéve — a vízi szállítás be- és kirakó végpontjain mindig számolni kell kisebb, vagy nagyobb fel-, ill. elfuvaro- zással, ami az esetek nagyobb részében gépkocsival, kisebb részben vasúttal történik. Ha részleteiben megvizsgáljuk egy-egy áruszállítási viszonylat összes költségtényezőjét, úgy azt tapasztaljuk, hogy a rakodás, — főleg a hajóból való kirakás — költsége jelentős részt tesz ki. Tehát a rakodási technológia sok esetben döntő az egész szállítás gazdaságosságában. Az üzemi kikötők, mivel általában az üzem részére szükséges nyersanyag, ill. késztermék meghatározza a szükséges rakodási technológiát, megfelelő rakodóberendezéssel vannak felszerelve. A kereskedelmi kikötőket fel kell szerelni különféle áruk, termékek rakodására legalkalmasabb rakodóberendezéssel, mert csak az a kikötő vonzó a forgalom részére, ahol a csúcsforgalomban nincs eltérés az általános rakodási teljesítményben. Ezt sajnos nem mondhatjuk jelenlegi kikötőinkről, bár a Csepeli Nemzeti és Szabadkikötő fokozatosan bővíti rakodóeszközeit. A legtöbb problémát az időszakosan üzemelő rakodók okozzák. Ezek forgalma csak esetenként, nem is minden évben, változó igénnyel alakul, állandó felszereltség gazdaságtalan lenne. Rakodási feladataikat úszódaru és mobildaruval lehet megoldani, sok esetben az egyszerre jelentkező feladatok végrehajtása okoz nehézséget, mert erre nincs elegendő rakodókapacitás. 7. A folyami kikötők jelentősége, fejlesztése A folyami hajózás legnagyobb szállítási tételeit az alábbi anyagok teszik ki: — vasérc — szén, koksz — olaj — műtrágya — építési anyag (kavics) — fa — mezőgazdasági termény — vegyi alapanyagok. Ezek közül a vasérc, szén, koksz, olaj üzemi kikötőkből vagy kikötőkben kerül rakodásra, ezért a rakodás normál ütemezés mellett kielégítő. 686