Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)

C) Tószabályozás - II. Tószabályozás fejlődése és helyzete

A trianoni békeszerződés után a rendezési kérdések nálunk háttérbe szorultak. Osztrák részről Hainisch (1925), Goldemund (1933), Scharbaum (1933), Grünhut—Bartoletti (1935), a tó részleges lecsapolásával foglalkoztak, eszerint a tó mélyebb ÉK-i része maradt volna meg. Mások mint Merli- zek (1925), Neresheimer (1925), Hoffman és Deperis (1929), valamint Kad- nar (1931) a tó megtartását javasolták különböző megoldású vízpótlással (Dunából, Lajtából, Rábából) a vízszintet állandósítani, sőt emelni is akarták.

A mai vízgazdálkodási ismeretek alapján értékelve a különböző régi szabályozási terveket megállapítható, hogy a tó lecsapolására és kiszárítására irányuló tervek készítői nem ismerték elég jól a tó jellegét, az adottságokat és nem számoltak a vízháztartási viszonyokkal, ezért a célkitűzések megvalósítására komoly formában nem is kerülhetett sor. Másrészről a nagy költségek nem álltak arányban az elérhető haszonnal.

A II. világháborút megelőző időszakban a munkálatok csak a Hanság- csatorna bővítésére és fenntartására, továbbá a fertőszéli (Mekszikópusztai) zsilip felújítására szorítkoztak. A Pomogyi Duzasztó már a háború előtt tönkrement. A mekszikópusztai tűsgát a háborúban megsérül, melyet 1958- ban állítottak helyre.

Polderrendszer kiépítésére 1965-ben javaslatot készítettek (legelő, övgát, övcsatorna-terv), ez azonban a vizsgálatok alapján gazdaságtalannak bizonyult.

A Fertő tó szabályozásával kapcsolatos társadalmi és gazdasági igények a tó helyzetének és adottságainak megfelelően eltérnek az ország többi tavától. Mindenekelőtt számolni kell azzal a ténnyel, hogy a tó felü34*

C—28. ábra

A Fertő tó nádasainak előretörése 1872—1967 között (F. Kpf. után)

531