Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája
felmerülhet számos olyan fontos gyakorlati kérdés, amelyre az előrejelzési központok nem mindig válaszolhatnak. Ilyenkor a kellő biztonságot a helyi központok saját problémáik előtérbeállításával kidolgozott önálló hidrológiai értékelései szolgáltatják. Segédletekkel csak kevesen rendelkeznek. Az alábbiakban megkíséreljük olyan eljárásoknak a bemutatását, amelyek mércekapcsolati segédletet nem kívánnak (legfeljebb vízhozamgörbéket), és amelyek kellő hidraulikai megalapozással rendelkező közelítést jelentenek az árhullám levonulásának vizsgálatában. Egyszerűség kedvéért vizsgáljuk az egy folyóban kialakuló magányos árhullámokat. így a bemutatandó eljárás elsősorban a Duna hazai szakaszán és a Maroson alkalmazható, de tájékoztatásul és a mellékfolyóknál alkalmazott javításokkal a Tisza esetében is megkísérelhetjük használatát. A tartós esőzés, vagy hóolvadás a folyók felső szakaszán olyan árhullámot idézhet elő, amelynek tetőző vízhozama hosszabb időn keresztül állandó. Bármilyen tartós is legyen azonban a vízutánpótlás, elegendő hosszú folyószakaszon mindig található egy olyan, ún. kritikus szelvény, amelytől kezdve a tetőző vízhozamok fokozatosan csökkennek: az árhullám innen kezdve ellapul. Ez a Dunán pl. 1954-ben számítások szerint az 1500 fkm-nél volt, más árvizek során másutt. (A—l. ábra). A—1. ábra Az 1954. évi júliusi dunai árvíz vízhozamgörbéi 38
