Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája
rint nagyobb a nyárinál és sokkal huzamosabb ideig is tart. Éppen ezért a Tisza tavaszi árvize rendszerint találkozik a Duna tavaszi árvizével. A Tisza nyári árvize ritkán találkozik a Duna nyári árvizével, de ha ez a találkozás bekövetkezik, nagyon jelentékeny árvízi eseményeknek lehetünk tanúi. így pl. 1965-ben a Duna nagy nyári árvizéhez a Tiszának egy kisebb, de mégis jelentékeny nyári árvize társult, amely a Tiszában a dunai visz- szaduzzaisztásokkal együtt tartós nyári magas vízállásokra vezetett. Még emlékezetesebb az 1970. évi helyzet, amikor a több, mint hat héten át tartósan magas tiszai vízállások találkoztak a Duna kora nyári árvizével és emiatt az egész Al-Dunán súlyos árvízi helyzet alakult ki. 2.2 A Tisza árhullámainak jellegzetes típusai Magyar szempontból a Duna mellett különleges helyzetet foglal el a Tisza vízgyűjtője. Ámbár a Tisza végső soron szintén a Dunának a mellékfolyója, hazai jelentősége miatt célszerű külön foglalkoznunk a Tisza árhullámaival. A Tisza teljes egészében a Kárpát-medence folyója. A Kárpátok nem tartozik az örök hó zónájába. Az innen eredő folyók emiatt lényegesen hevesebb vízjárásnak, mint az Alpok folyói. Hogy nyáron mégsem apadnak ki teljesen, ennek az az oka, hogy a vízgyűjtő felszín alatti vízként magába tudja foglalni a csapadékos időszak vizeinek jó részét, és az így keletkező bővizű források az év folyamán sohasem apadnak el. A Tisza forrásának medencéjében — az Északkeleti-Kárpátok körzetében az északnyugat-délkeleti irányban vonuló hegyeket szabadon érik a délnyugatról jövő esős légáramlatok és ezen a területen bő csapadékok hullhatnak. 1970-ben is ebből származott a Tisza-völgy eddigi legemlékezetesebb árvize. A Felső-Tiszán a legnagyobb árvizek a csapadékmegoszlás jellege miatt tavaszi és téli hónapokban jelentkezhetnek. A téli csapadék, amely a többi évszakhoz viszonyítva itt is kevesebb, igen gyorsan olvad meg, azonban a tavasz elején és a tavaszi meleg esőkkel együtt tetemes vízmennyiségeket zúdít a Középső- és az Alsó-Tiszára. Az olvadás rendszerint úgy következik be, hogy március elején az alföldi területek hava olvad meg, március végén és április elején a hegyvidéké. Áprilisnál tovább csak a magas csúcsokon és a hideg fekvésű mélyedésekben marad meg a hó, de csak csekély mennyiségben. A fent elmondottak miatt a Felső-Ti- száról évenként három fontos árhullám szokott elindulni: az első a hóolvadásből származó, amely ritkán ér el kivételes magasságot és inkább több apróbb árhullám egymásutánjából áll. A második a tavaszvégi-nyáreleji zöldár, amely különösen akkor válhat magassá, ha a víz téli árvizekből származó mederteltséget talál a folyóban. A harmadik az őszi árhullám, amely csak nagyobb őszi esőzéseknél említésre méltó, mint pl. 1974-ben, de akkor is inkább a Tisza északi, jobb parti mellékfolyóinál. A felsorolt árhullámok nem minden évben jelentkeznek, gyakran el is maradhatnak. Az elmúlt 83 év alatt (A—III. táblázat) pl. 35 olyan esztendő volt, amikor Szegednél a 650 cm-es, azaz elsőfokú árvízvédekezési szintet meghala20
