Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
Az árvízi elöntések igen jelentősek voltak. Az 1830-as árvíz a Tisza mentén szakította át több helyen az épülő gátakat és 1700—2300 km2 területet öntött el. 1855-ben egy a Vedresháza és Szerbkanizsa alatti töltés- szakadásból 1200—1700 km2 terület került víz alá. 1855 óta a Tisza mentén töltésszakadás nem volt. 1830-ban a Maros menti töltés is átszakadt Kiszombor határában, az elöntött területek nagyságát nem ismerjük, valószínű benne van a tiszai elöntésben. Töltésszakadások voltak a Maros bal partján 1851, 1855, 1856, 1860, 1861, 1864. évi árvizeknél, az elöntések nagyságát azonban nem ismerjük. Az 1877-es árvíznél egy a Temes megyei szakaszon történt töltés- szakadás vize 300 km2 területet öntött el. 2. Az árvízvédelmi rendszer jelenlegi helyzete Hazai árvízvédelmi rendszerünk, illetve rendszereink gerincét folyóink, vízfolyásaink mentén az ún. fővédvonalakban épített árvízvédelmi töltések, a töltéseket helyenként megosztó — azokat helyettesítő — magaspartok, a partokat vagy töltéseket magasító árvízvédelmi falak képezik. A rendszer másik részét a másodrendű védvonalak alkotják. Ezek általában a fővédvonalakkal védett ártereken helyezkednek el. Céljuk az oda kitört vagy a rendkívüli árhullámok magasságának, vízmennyiségének csökkentése céljából kibocsátott árvizek rendezett, minél kisebb károkozással való levezetése, illetőleg időleges tározása, levonulásának késleltetése vagy terelése. Ezek lehetnek tervszerűen épített, településeket védő kör- gátak, lokalizáló töltések, terelőtöltések vagy alkalomszerűen igénybe vett út, vasút-töltések, csatorna-depóniák vagy árvízvédelmi fővédvonalaink fejlesztése során felhagyott töltések (alvógátak), magaspartok. Másodrendű vonalak közé soroltunk azonban olyan, főleg a Nyugat-Dunántúl kisvízfolyásai és a Zala mentén, valamint a Zalába Bókaháza alatt beömlő patakok torkolati szakaszán létesített gátakat, depóniákat, melyek mezőgazdasági művelés alatt álló területeket vagy körgátszerűen településrészeket védenek. Végül árvízvédelmi rendszerünk tartozékai még fővédvonalaink hullámterében, vagy nyílt ártereken, mezőgazdasági művelés alatt álló területek védelmére az alacsonyabb szintű, illetve nagyobb gyakoriságú árvizek ellen épített, III. rendő védvonalak az ún. nyárigátak. Árvízvédelmi fővédvonalaink hossza — 1976 végén — kereken 4074 km, amiből 3867 km a földtöltés, 14 km árvízvédelmi fal, 193 km pedig töltést helyettesítő magaspart. A fővédvonal 131 km hosszon egyben a közút, 14 km hosszon a vasút céljait is szolgálja. Töltéseit és árvízvédelmi falait — kivéve a Budapest főváros által kezelt 84 km védvonalat — a vízügyi szolgálat 12 vízügyi igazgatósága kezeli, fenntartja, fejleszti és védi. A VITUKI által szerkesztett és 1978-ban szolgálati használatra közreadott „Magyarország ártéri öblözetei” c. kiadvány szerint, a fővédvonalakkal érdekelt ártéri öblözetekben az 1%-os előfordulási valószínűségű árvizek által veszélyeztetett területek nagysága 20 353 km2, amelyből ármentesített 16 234 km2, ármentesíthető nyílt ártér 301 km2, ártéri sziget 3818 km2. n* 163
