Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája
Amint azt a táblázatból is értékelhettük, a folyók vízjárását meghatározó felszíni vízbevétel szempontjából a vízgyűjtő területen fellépő évszakos változások jelentős regionális különbséget okoznak. Péczely munkássága alapján rövid összegezését nyújtjuk a fontosabb regionális tér és időbeli csapadék-alakulásoknak. A téli hónapokban (december, január, február) a felszíni vízmennyiség többnyire hó formában hullik, aminek havi átlagainak földrajzi megoszlása a következő: a vízbevétel eloszlásában a magassággal növekedő hófelhalmozódás a december hónapban különösen az Alpok É-i lejtőin az Északkeleti Kárpátokban, az Erdélyi Sziget-hegység területén okoz legmaximá- lisább mértékű csapadéktevékenységet. Az orográfikus tényező jelentős kihatással van a mennyiségi változatokra, amennyiben a nevezett hegyvidéken az 1600 m feletti szférában 15 mm-nél alacsonyabb értékű vízbevé- tel-eloszlás tapasztalható. A legtöbb csapadék-felhalmozódás az Alpok É-i — ÉNy-i hegylábi lejtőin van, ahol nagyságrendileg a 75 mm, sőt a 100 mm nagyságrendű vízbevétellel is számolhatunk (Salzburgi Alpok É-i lejtője). Januárban a regionális csapadék eloszlása hasonló a december hónapéhoz. Az 1000—1500 m feletti régiókban ugyancsak 15 mm alatti havi összegek alakulnak, 2000 m magasság felett pedig a hőmérséklet negatív értéke miatt gyakorlatilag nem beszélhetünk felszíni vízbevételről. A vízgyűjtő terület enyhe telű csapadékosabb vidékein többnyire 30 mm nagyságrendű havi értékkel számolhatunk (Alpok É-i előterülete, Cseh-medence, Felső-Auszt- ria, Lajta-hegység, Sváb—Bajor-medence, Északkeleti Kárpátok DNy-i lejtője, Erdélyi Sziget-hegység Ny-i része, valamint Szlovénia, dunántúli dombvidék területe). A téli évszak utolsó hónapjában (február) a felszínre jutó vízmennyiség havi átlagaiban csak annyiban történik változás, hogy a gyakori olvadások hatására egyes felületek lefolyási vízkészletei erősen megnövekednek. Általában a 2000 m t. sz. f.-i magasságú hegységi régiókban nagyobbrészt 15 mm-es nagyságrendben számolhatunk vízbevétel szempontjából. 30 mm nagyságrendben csak az 1000 m alatti felületeken tapasztalható vízbevétel. Legnagyobbak a vízmennyiségi értékek a Bajor-, az Osztrák-Alpok É-i hegylábi rendszere területén, itt 75—100 mm-es nagyságrendű a felszíni vízbevétel értéke. Összegezve: a téli évszakban tapasztaljuk a vízgyűjtő rendszer legkisebb vízbevételét, ami leginkább hófelhalmozódásban fejeződik ki a Duna vízgyűjtő rendszerében. A tavaszi évszak (március, április, május) felszíni vízjárása egy jelentősen dinamikus idénynek számíthat. A tavaszi hóolvadás hatására a felszíni vízbevétel márciustól áprilisig erősen megnő. Márciusban pl. a vízgyűjtő legnagyobb részén tetőzik az olvadás és a felszíni vízbevétel értéke az előző hónapokhoz képest jelentősen megnövekedik. Az 500—1500 m t. sz. f. közötti terepszintekben általában 100 mm-es nagyságrendű értékekben jelölhető meg a havi átlag. Az Alpok É-i lejtőjén ugyan előfordulnak 200 mm nagyságrendű részek is: Bajor-erdő, Bécsi-erdő, Karavankák, stb. Legszegényebb vízbevételi állapotok az Alföld és az egyes részmedencék területein tapasztalhatók, ahol mindössze 15 mm nagyságrendű havi átlagok szerepelnek. Ugyancsak kedvezőtlen vízbiztosítású tereprészeknek számíthatnak a magasabb, 2000 m t. sz. f. régiók, ahol még a hófelhalmozódás folyamata és nem az olvadás tapasztalható. A legmagasabb régiók fel14
