Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
ték a Tisza-töltés vári—badaló—tarpai szakaszát. A 60-as évekre az építéssel elérték Mátyust, a 70-es évek közepére pedig Bene—Csap között 95 km töltést — Borsa jobb partján 8 km-t, a Tisza jobb partján 87 km-t — építettek ki, melyet bekötöttek a Bodrogközi Társulat Tisza-jobbparti töltésébe. A 70-es évek második felében az ártér csak É-ról maradt nyitva, ahol egyrészt a beregi ártérből a Latorca bal partján mintegy 100 km2 terület volt kitéve Latorca elöntéseinek, másrészt a „nyíláson” át a beregi töltésszakadások és átömlések vizei eljuthattak a Bodrogközbe. Az árteret itt a 80-as évek közepén zárták le a Latorca-balparti töltés Ásvány—Nagylucska közötti szakaszának megépítésével. (A töltés az 1882-es NV-hez 1 m-es magassági biztonsággal 3 m-es koronával, 1 : 3-as, 1,0 : 1,5 rézsűkkel. NV alatt lm-rel 3 m-es koronájú padkával, 25,7 km-es szakaszon épült, melyet a század végéig mintegy 2 km-el meghosszabbítottak.) A Borsa—Tisza-töltések hosszának növelésével egyidőben folyt azoknak az emelkedő árvízszintek figyelembevételével történő magasítása és erősítése is. 1876-ban magasságuk az árvízszint felett 0,8—1,0 m, korona- szélességük 2,8 m, rézsűjük 1:3:1:1,5 volt. Az 1881-es árvízszint azonban a Szamos-torkolat alatt megközelítette a koronát. Az árvíz után a 80-as évek közepén Gulács alatt az 1881-es, felette az 1869-es NV-hez 1 m-es magassági biztonságot építettek ki a Szamos-torkolat alatt 4 m-es, Gulács felett 3 m-es koronával, 1:3—1:2-es rézsűkkel, NV alatt 1 m-re 3 m-es koronájú padkával. A 90-es években pedig a Gulács alatti szakaszon az 1888- as NV-hez építették ki az 1 m-es magassági biztonságot. A mederszabályozások keretében a töltésépítéssel csaknem egyidőben (1854—1875 fkm között) 21 átvágás készült el a szakaszon, amelyekkel a Vári—Csap közötti, eredetileg 158 km-es Tisza-meder napjainkig 103 km- rel rövidül. Jelentős változást hozott a beregi árvízvédelmi rendszer fejlődésében a Szernye és Felső-Latorca menti érdekelteknek a századfordulón mintegy 260 km2 területtel történt kiválása, s az ártérnek megosztása a Gát—Cso- monya közötti magasparti (öv) csatornával. A csatorna és töltései kiépítésével a Beregi síkság ármentesítését befejezettnek tekintették. Mértékadó árvízszintek az addig kialakult LNV-k voltak. Érdemleges változás a töltések méreteiben az 1947—48-as felső-tiszai katasztrofális árvízig nem történt. Változás csak annyi volt, hogy a 20-as években a partszakadások és alámosás veszélye miatt a töltést öt helyen 1,8 km összhosszúságban áthelyezték. Jelentős változást hozott a Gulács feletti töltések méreteiben és részben vonalazásában az 1947—48-as árvíz, amely Tivadarnál 104 cm-rel, Tarpánál 85 cm-rel haladta meg az addig mértékadó árvízszintet és a tivadari híd fölött 0,8 km-re 100 m szélességben szakította át a töltést (A—17. ábra). A terep alá 9,5 m-re mosott kopo- lyán át a szakadást még az árvíz évében elzárták, a zárással egyidőben a gulács—tarpai szakaszon a töltést sapkázással az árvízszint fölé 50 cm-rel magasították. 1949-ben a híd és a szakadás közti töltésszakaszt — (a község egy részének áttelepítésével) — áthelyezték. Az 50-es évek első éveiben a Szamos-torkolat felett a határig a töltést az 1947—1948-as számított árvízszinthez 70 cm-es magassági biztonsággal építették ki, a víz felől 1:3-as 107
