Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Harmadik beszélgetés

májust és a júniust. Figyelmesen tanulmányozta a terveinket, többször kiutazott velem Tiszalökre, az akkor már folyamatban lévő építkezés megtekintésére. A Magyar Tudományos Akadémián 1951. június 19-én és 20-án rendezett hidrológiai konferencián Eliava tartotta a bevezető elő­adást és jóváhagyólag nyilatkozott a dunai és a tiszai terveinkről. Az ellenem indított „szabotázsvád" ügyében Bebrits minisz­ter értekezletet hívott össze - ennek pontos idejére nem emlék­szem - a minisztérium hatalmas termébe. A fórum olyan volt, mint egy bírósági tárgyalás. Amikor beléptem a terembe, egy civil ruhás, ajtófélfának támaszkodó férfit láttam, aki élesen mustrált. Az volt a benyomásom, hogy az ő feladata lesz az Andrássy út 60.- ba cipelni engem, ha az ítélet ellenem szól. A teremben legalább ötvenen — meghívottak, illetve „behívottak" - ültek. A pódiumon foglalt helyet Bebrits, mellette két pártkorifeus és Eliava. A tanács­kozás egyetlen tárgya: Eliava véleménye - vagy ítélete(?) - a tisza- löki vízlépcsőről, és így annak tervezőiről is. Eliava egyórás elő­adási anyagának ismertetése a fordítással együtt két óra hosszat tartott. A tervekről véges-végig szakszerűen beszélt és pozitívan nyilatkozott. Befejezésül azzal zárta előadását, hogy a Mosonyi professzor vezetésével kidolgozott terv megfelel a Szovjetunió legmagasabb műszaki és tudományos követelményeinek. Bebrits megköszönte Eliava előadását és így összegezte az elhangzotta­kat: Mosonyi folytassa az építkezés irányítását, hogy a mű a kitű­zött időpontra elkészüljön. Érthetően nagyon megkönnyebbültem, kimenet Mátraival egymás nyakába borultunk. Ezt követően meglazult a gyanakvó felügyelet, Eliavát elvittem néhány kirándulásra a Balatonhoz és a Mátrába, sőt azt is megengedték, hogy a Mátrai utcai lakásomon fogadhassam. Eliava természetesen mindvégig kicsit tartózkodó maradt, amit megértettem, mert párttag volt, de egyszer kibökte, hogy az édesapja magas katonai posztot töltöttbe a cári hadsereg­ben. A lakásomon angolul beszélgettünk, s úgy éreztem hallgató­lagos baráti kapcsolat jött létre közöttünk. Semmiféle hírt nem adott - valószínűleg nem adhatott - magáról a Szovjetunióba való visszatérése után, ennek ellenére ma is hálával gondolok rá, mert szó szerint életmentőm volt. 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom