Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)
Második beszélgetés
szók, hanem - úgy tudom - az amerikaiak részéről is. Ezért - bár a hivatalom továbbra is a Mátrai utcában működött -1944 tavaszán a családomat, a feleségemet és a két gyermekemet kivittem Visegrádra egy parasztházba, hogy ott húzzák meg magukat Budapest bombázása idején. Én a Mátrai utcában maradtam, de hétvégeken hajóval Visegrádra mentem. A hajón többször együtt utaztam Jáky Józseffel, a talajmechanika kiváló professzorával, akivel a kétes jövőről beszélgettünk. Visegrádon írtam a doktori disszertációmat „Hegyvidéki tározók hidrológiai méretezése" címmel. A családomat azért telepítettem Visegrádra, mert így alkalmam volt sokszor szemügyre venni annak a helynek a környezetét, ahová a dunai erőművet elképzeltem, s amit már 1942-ben kiszemeltem, amikor a Viczián-féle vízerőkatasztert átdolgoztam. Ebben az időben már tudomásom volt a kis esésű, nagy teljesítményű svájci Rajna-vízerőművekről, ezért azok mintájára képzeltem el a visegrádit, amit később átneveztünk nagymarosinak. Ez az ismeretem indított arra, hogy a háború befejezése után a főnökeimet és a kisgazdapárti földművelésügyi minisztériumi vezetést arra kérjem, engedélyezzenek nyugati tanulmányutat a számomra, amire 1947- ben és az azt követő években került sor. A Rajna és a Rhone vízlépcsőrendszereinek tanulmányozása, valamint az ezek tervezésében és építésében részt vett osztrák, német, svájci és francia szakértők megerősítettek elképzelésem helyességében.- Csak kiszemelte a helyet, vagy konkrét terveket is készített.- Vázlattervet is készítettem, már 1943-ban, a Duna teljes hasznosítására, ahol három vízlépcsővel számoltam: Nagymarosnál, Adonynál és Fajsznál. Szóba is hoztam a főnökeimnél, akik - mint korábban említettem - a tervemmel egyetértettek, de a dunai vízerőmű gondolatát távlati elképzelésnek tekintették. Ahogy erről szintén már beszéltem, elsősorban a kárpátaljai és erdélyi vízerő- hasznosítási lehetőségekkel kellett foglalkoznunk, lényegében az utolsó pillanatig, amíg a politika közbe nem szólt. Meg kell mondjam, akkor már nem lelkesedtem a hivatali feladatom iránt, inkább a Duna és a Tisza érdekelt, mert biztos voltam abban, hogy a németek elveszítik a háborút, amit csak családon belül mertem 62
